Mindenmás

Órákon át feküdt a szakadó esőben a nyílt combtörést szenvedett 74 éves nő

Négy-öt órán át feküdt a szakadó esőben, erősen vérezve, nyílt combcsonttöréssel egy 74 éves nő, miután séta közben elesett, és az árokba csúszott. Az asszony eltörte a lábát, nyílt combcsonttörést szenvedett, a kiálló csont átszúrta a nadrágját, erősen vérzett, ráadásul négy-öt órán keresztül feküdt, miközben esett az eső – írja a rendőrség a Facebook oldalán.

A drámai eset Szegedtől 30 km-re, a Bács-Kiskun megyei Zsanán történt, az idős asszonyt végül Pálfi Mihály zászlós, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja találta meg, akit szabadnapján hívott fel egy férfi, aki elmondta, hogy a felesége elment valahova, de órák óta nem ment haza. A sztorit innentől kezdve maga a körzeti megbízott meséli el:

“A szabadnapomat töltöttem, amikor megcsörrent a telefon. Egy idős férfi, Péter keresett, akivel már évek óta jó a kapcsolatunk. Elmondta, hogy a felesége elment valahová, de órák óta nem ért haza. Telefont nem vitt magával, így nem tudta elérni. Én akkor a feleségemnek segítettem a határban, aki hivatásos vadászként dolgozik. Mondtam Péternek, hogy nekem még legalább 20 perc, amíg visszaérek a faluba. Azt tanácsoltam a férjnek, hogy addig biciklivel vagy autóval ő is nézzen körül, hátha valahol az utcán meglátja a feleségét, illetve mondtam neki, hogy a lányát is felhívom, hogy kapcsolódjon be a keresésbe. Hozzátettem, hogy ha addig nem találják meg, amíg visszatérek, akkor elindítjuk a szervezettebb keresést rendőrökkel és polgárőrökkel.

Ahogy autóval visszafelé jöttünk a párommal, a falutól mintegy 3 kilométerre, a lehúzott kocsiablakon keresztül meghallottuk az asszony kiabálását. Lenéztünk a domboldalon, és észrevettük az idős nőt az árokban, ahogy az esernyőjével integet. Azonnal odamentünk hozzá. Nagyon rossz állapotban volt, eltörte a lábát, nyílt combcsonttörése volt, a nadrágját átszúrta a kiálló csont, és erősen vérzett. Ráadásul akkorra már négy-öt órája lehetett az árokban, és aznap az eső is esett, így teljesen átázott. Pulóverünkkel, kabátunkkal betakartuk őt, hogy melegen tartsuk, ameddig kiérnek a mentősök. Az aszfaltúttól nagyjából 3 kilométerre lehettünk. Nehéz volt elmagyarázni a mentősöknek a pontos helyet, ahol tartózkodtunk, ezért a mentőautót a közeli benzinkútra irányítottam, én pedig odamentem, ameddig a feleségem a sérülttel maradt.”

A balesetet szenvedő nő elmondta, egy vadászleshez indult sétálni az erdőben, ám a visszaúton elfáradt, és szerette volna levágni, ezért letért a dűlőútról, majd elvesztette az egyensúlyát, elesett, és a lábtöréstől nem is tudott felkelni. Vele volt az őrangyala, még időben megtalálták.

Forrás: rendőrség, Facebook

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: junk search engine
'Fel a tetejéhez' gomb