Közélet

Magyar Tudományos Akadémia: viseljünk maszkot zárt térben, tömegközlekedésen

Zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot – írja állásfoglalásában a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége. Mint közleményükben írják, ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát. Két és fél millió beoltatlan honfitársunk van, akikkel mielőbb fel kell vetetni a vakcinát.

“A járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60%-os átoltottságát. Ez az arány azonban nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására” – fogalmaz az állásfoglalás, amely többek között arra bíztat,

  • hogy zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot,
  • illetve arra, hogy hassunk az ismerőseinkre: az MTA elnöksége szerint a jelen helyzetben mindenkinek kötelessége az oltásoktól elzárkózó emberek meggyőzése.

Az MTA elnöksége szerint itt az idő, hogy mindenki fellépjen saját környezetében a hamis és áltudományos nézetek ellen. Hozzáteszik: életet ment, aki az óvintézkedéseket betartja, és ennek szükségességéről környezetét is meggyőzi. A tudósok arra kérték az akadémia 18 ezer köztestületi tagját, és a lakosság tájékoztatásában részt vevő intézményeket, fórumokat és a véleményformáló személyiségeket, hogy vegyék ki a részüket az oltások felvételére és az orrot és szájat eltakaró maszk használatára buzdító tevékenységből.

A SZÁMOK MAKACS DOLGOK…

…és nem túl bíztatóak. Majdnem kiszaladt a kávé a szánkból, amikor megláttuk a hétfő reggeli Covid-számokat: 2046 új fertőzöttet regisztráltak az országban, 186-ot Csongrád-Csanád megyében péntektől vasárnapig. Egy hete a fenti két szám “mindössze” 1492 és 73 volt.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: article source
'Fel a tetejéhez' gomb