Közélet

Teljes szabályváltozások a kormányhivatali ügyintézésben, Szegeden is

A Csongrád Megyei Kormányhivatal rendkívüli helyzetben alkalmazott eljárási rendjéről és az első ilyen ügyfélfogadási nap szakmai tapasztalatairól érdeklődtünk. Kérdéseinkre Szabó Gábor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs referense válaszolt.

Elmondta, az operatív törzs kérésének megfelelően ők is arra lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakokat. A kormányablakok hétfőn nyitották meg az új foglalható időpontokat, ezzel párhuzamosan kevesebb olyan ügyfelet tudnak fogadni, akik időpontfoglalás nélkül érkeznek. Időpont ügyfélkapuval az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, ügyfélkapu nélkül a 1818 ingyenesen hívható telefonszámon foglalható.

A kormányablakokban és más ügyfélszolgálatokon korlátozhatják a bent tartózkodók maximális létszámát. Arra kérik az ügyfeleket, hogy az ügyféltereken kívül, egymástól kellő távolságot tartva várják meg, amíg sorra kerülnek. Az első, hétfői napon jól vizsgázott ez a szabály.

A következő hetekben/hónapokban ez egy megszokott kép lesz a kormányhivatalok előtt (is) (Fotó: Szabó Dávid)

Szabó Gábor arról is tájékoztatta a Szeged365-öt, hogy az elkészült okmányokat az eddigiekkel ellentétben nem személyesen kell átvenni a kormányablakokban, illetve a postán vagy a kézbesítőtől, hanem levélküldeményként a postaládába kézbesítik azokat.

Fontos tudni, hogy 2020. március 12-t követően lejáró, a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos valamennyi hivatalos okmánya a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényes. Az okmányok megújítására jelenleg tehát nincs szükség, azokat Magyarország területén továbbra is használhatják, külföldön azonban nem érvényesek a lejárt okmányok. Azok tehát, akiknek külföldön is érvényes okmányra van szükségük, lejárt okmányaikat meg tudják hosszabbítani a kormányablakokban.

Azt javasolják, hogy az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok elsősorban a megújult magyarorszag.hu oldalon elérhető online ügyintézési lehetőségeket vegyék igénybe. A leggyakoribb 750 ügykörben elérhető az elektronikus ügyintézés (a bejelentkezés ügyfélkapu regisztrációval, elektronikus személyi igazolvánnyal, vagy telefonos azonosítással történik), továbbá valamennyi ügyben lehetőség van a kérelem benyújtására úgynevezett e-papír szolgáltatás használatával (a bejelentkezéshez szintén ügyfélkapus azonosítás szükséges).

Az ügyfélkapuval nem rendelkező ügyfelek számos ügyben postai úton is leadhatják kérelmüket. További információkért keressék fel a kormanyhivatal.hu oldalt, valamint hívják az ingyenesen hívható 1818 Kormányzati Ügyfélvonalat. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb