Mindenmás

Egy volt őrnagy a rendőrnő elleni erőszak kapcsán: a mentális szűrés még nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon (18+)

A minap mi is megdöbbenve – és ez még enyhe kifejezés – számoltunk be arról az esetről, miszerint egy rendőrnőt elmondása szerint a saját kollégái erőszakoltak meg. Az ügy kapcsán az atv.hu felkérésére megszólalt egy volt őrnagy is, aki a rendőrségnél folytatott mentális szűrés kiemelt fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy ha ezt az elmúlt időszakban nem kezelték kellő szigorúsággal, akkor komoly gondok vannak a rendvédelem háza táján.

Megerőszakolt két rendőr kollégám – ezt állítja egy a Készenléti rendőrségnél dolgozó őrmester nő, amelyről elsőként a Blikk számolt be. A nő azt mondja: először elkábították, ezután történt az erőszak egy panzióban, ahol munkája miatt szállásolta el őt és kollegáit a rendőrség. Az őrmester mindaddig nem hitte el mi történt vele, amíg meg nem kapta azt a felvételt, amit az esetről a két kollégája készített. Az nő feljelentést tett. Az ügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást. Az Híradó riportja.

Őrmester nő: “Megerőszakolt két rendőr kollégám”

A debreceni ügyészségen tett feljelentést a Készenléti Rendőrség dolgozója, Zsiga Katalin őrmester, aki azt állítja: két járőrtársa megerőszakolta őt. A rendőrök feladata az volt, hogy járőrözzenek a déli határszakaszon, Hercegszántó térségében.
A szolgálat végén társaikkal együtt Bajára mentek, ott próbáltak pihenni, a feltételezett erőszak is egy ottani panzióban történhetett.

Az őrmester a Blikknek azt mondta: kevésre emlékszik az esetből, azt állítja, elkábították. Az eset után néhány alkalommal rosszul lett, szolgálat alatt el is ájult, többször pedig erős vérzése is volt, de orvoshoz nem ment el. A lapnak úgy fogalmazott: egy pletykából jött rá, mi történhetett, hiszen kollegái szóltak, hogy megerőszakolhatták, amiről videó is készült. Végig is nézte, ahogy kollégái ájultan rámásznak és megerőszakolják.

Az atv híradója megkereste az ügyészséget. Azt írták: az ügyben minősített szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő eljárásban – amely a Nemzeti Védelmi Szolgálat bevonásával zajlik – gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

Meggyes Attila ügyvéd híradónknak azt mondta, „az eset súlyosságát tükrözi, hogy egy akaratnyilvánításra és védekezésre képtelen személy sérelmére lett elkövetve, amennyiben el lett követve”. „Ráadásul azonos alkalommal több elkövető követhette el, és ezt a minősített esetek között szabályozza a törvénykönyv” – tette hozzá.

A rendőrség egykori őrnagya szerint, ha megnevezte a két elkövetőt a rendőrnő és tettüket egy állítólagos videó is bizonyítja már fel kellett volna őket függeszteni.

„Ha ez valóban megtörtént, akkor nagyon nagy baj van a mentális szűréssel a magyar rendőrségen” – mondta híradónknak Tóth Attila, aki szerint ez visszavezethető a hatalmas létszámhiányra. 

„Ha már nincs ló, jó a szamár is alapon gyakorlatilag mentális szűrés nélkül beléphet valaki a magyar rendőrség kötelékébe” – nehezményezte.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a két járőr megerőszakolta a rendőrnőt, abban az esetben bűnösségükért akár tíz év letöltendő börtönbüntetést is kaphatnak. Az ATV híradó kereste Zsiga Katalint is, de a cikk megjelenéséig nem reagált.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb