Orosz-ukrán háború, szegedi szemmel – Kiss Gábor Ferencet, az SZTE hadtörténészét faggattuk

Vajon mi lesz az orosz–ukrán háborúból? Villámháború, a felek közti, gyors kompromisszummal? Vagy pont ellenkezőleg, egy, a palesztin válsághoz hasonló, mély sebeket ejtő, végtelen konfliktus? Többek között erről is faggattuk Kiss Gábor Ferencet, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hadtörténész docensét, aki szerint mindig lehet okot találni a háborúra, a kérdés az, hogy mennyire akarja az adott ország meglelni azt.

Sz365.: Reggel óta 10-ből 9 Szeged365 olvasó azt kérdezi, hogy mi, szegediek fizikai értelemben megérezhetjük-e az orosz-ukrán háborút? Hogy látod? Van rá esély?

KGF.: Az Ukrajnán és Oroszországon kívüli világnak jó esélyei vannak arra, hogy elkerüljék a konkrét katonai műveleteket, vagy azok fizikai hatását. Napjaink fegyveres konfliktusai ugyanakkor azt is mutatják, hogy rendkívül kiszámíthatatlan és komplex egy-egy modern krízis, nem lehet tudni, hogy a háború bizonyos elemei hogyan jelenhetnek meg más országokban. Fontos kérdés, hogy az érdekelt országok és katonai szövetségek (elsősorban a NATO) hogyan kezelik a helyzetet. 

Emlékezetes, amikor a 90-es évek elején egy szerb harcirepülőgép bombát oldott Magyarország felett. Meglett volna a casus belli, mégis, az akkori vezetés inkább úgy döntött, diplomáciai úton kezeli a helyzetet. Ürügyet mindig lehet találni katonai fellépésre, a kérdés az, a feleknek mik a szándékaik, céljaik.

Sz365.: 2014 óta húzódik az orosz-ukrán válság, hogy látod, miért pont most került sor a háborúra?

KGF.: A történet igazából jóval korábbra vezethető vissza, mint 2014, sőt, a konfliktus egyik gyökere nem is szimplán az ukrán–orosz ellentét: erős súllyal felfedezhetők nagyhatalmi érdekek is történetben. A orosz és ukrán viszony mellett kérdés az is, hogy meddig terjeszkedhet egy katonai-gazdasági nagyhatalom (NATO) egy másik nagyágyú érdekeinek rovására és fordítva is igaz ez. Ez egy többoldalú játszma, az oroszok és a NATO is távol akarta magától tartani a másikat, a két nagyhatalom biztonsági igényei konfrontálódtak, és kialakult a mostani helyzet. Az orosz történelmi örökség az, hogy hagyományosan megpróbálják kitolni a határaikat, most is ez történik. Hasonló lenne az Egyesült Államok reakciója, ha az amerikai kontinensen egy másik nagyhatalom próbálna meg katonai pozíciókat szerezni. 

Sz365.: Rövid vagy hosszú háborúra számítasz?

KGF.: Erre releváns választ nagyon nehéz adni. Mindig benne van a pakliban, hogy a háború eszkalálódását sikerül megakadályozni, szerintem a szándékokon múlik minden.

Több kérdés is felmerülhet: 

• Mikor érzik azt a szemben álló felek, hogy már biztonságban vannak, illetve hogy számukra elfogadható módon tudnak kilépni a háborúból?
• Mennyire tudja megőrizni az arcát, a hitelességét Oroszország, Ukrajna, az USA és a NATO?
• Milyen eszközök állnak a rendelkezésére ehhez? Mint tudjuk, Ukrajna nem is NATO-tagállam… 

Legbelül abban bízom, hogy viszonylag rövid idő alatt lezárható a konfliktus katonai része, ehhez azonban egy józan észen alapuló kompromisszumra lenne szükség. Az elmúlt hetek-hónapok sikertelen megoldási kísérletei és konkrét harci cselekmények alapján erre most van a legkevesebb esély. De talán a háború ténye előremozdítja megegyezési hajlamot.

Sz365.: Reméljük, pár év múlva Kiss Gábor Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hadtörténésze már egy nagyon gyors, nagyon kevés áldozatot követelő villámháborúként taníthatja a ma reggel kirobbant konfliktust a leendő szegedi történészeknek…

KGF.: Azt hiszem, mindenki ebben reménykedik. S abban, hogy Európa végvidékén, Ukrajna és Oroszország határán nem alakul ki egy elhúzódó háborús krízis, ami egy soha be nem gyógyuló sebként kitörölhetetlen és kibékíthetetlen fájdalmat okoz a két rokon népnek, orosznak és ukránnak.

Fotók: MTI, AFP