Közélet

Szijjártó Péter: Mindent meg kell tenni, hogy a NATO ne vegyen részt ebben a háborúban

Megnyugtató hír, hogy a NATO-külügyminiszterek pénteki tanácskozásán nem született semmilyen olyan döntés, melynek nyomán közvetlen NATO-Oroszország konfliktus jöhetne létre. A résztvevők kimondták: a NATO nem résztvevője a háborúnak – emelte ki Szijjártó Péter pénteken Brüsszelben, a NATO külügyminisztereinek tanácskozását követően.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a tagországok szakminiszterei kimondták: mindent meg kell tenni, hogy a NATO ne is legyen részese a háborúnak, ezért a NATO mint szövetség nem szállít fegyvereket ebbe a háborúba. „Magyarország mindenkinél erősebben békét akar és azt, hogy ez a háború minél előbb véget érjen. A legfontosabb feladat most az, hogy megvédjük Magyarországot és a magyar emberek biztonságát” – fogalmazott. A magyar honvédség meg tudja védeni Magyarországot, további erőkre nincs szüksége – tette hozzá Szijjártó Péter.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb