Mindenmás

Felvételen a Budapesti körúti fegyveres rablás, a rendőrség a segítségeteket kéri a tettes megtalálásában

Március 30-án este 10 előtt kiraboltak egy trafikot a Csillag tér mellett, a Budapesti körút legelején – írtuk meg az említett napon, majd a rendőrség ma felhívást tett közzé az eset kapcsán, ugyanis még mindig keresik az elkövetőt, a megtalálásához pedig a szegediek segítségét kérik.

Mint a közösségi oldalukon írják, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

EGY FEGYVERNEK LÁTSZÓ TÁRGGYAL RABOLT

A feljelentés szerint a férfi 2022. március 30-án, a Budapesti körút 1. szám alatt található dohányboltba 21 óra körül bement, majd egy fegyvernek látszó tárggyal a bevétel átadására szólította fel az eladót. Az elkövető:

  • fekete sapkát,
  • szürke csősálat,
  • fehér levélmintás sötét pulóvert viselt.
  • Nadrágja térdig fekete, a lábszár résznél fehér, fekete mintás.

A rendőrség arra kér mindenkit, hogy aki a képeken látható és a felvételen hallható férfit felismeri, tartózkodás helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon (6721 Szeged, Kossuth L. sgt. 22-24).

A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06-62-562-400-as hívószámán, továbbá a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-es számán, illetve a 112-es segélyhívón.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb