Szegedi Arcok

Karikó Katalin megszólalt az új, mRNS-technológiával működő rák elleni vakcináról

A Bloomberg szerint az utóbbi hetekben jelentős sikereket értek el az egyik rák elleni vakcina fejlesztése terén. A hírportál emlékeztetett arra, hogy a rák elleni vakcinán évtizedek óta dolgoznak a kutatók, de eddig nem sok sikert értek el. Most a Moderna által fejlesztett, mRNS-technológiával működő rák elleni vakcinát tesztelték melanomás megbetegedésekkel, és ez a vakcina az első, amely komolyabb eredményt mutatott a rák ellen. A kísérleti eredményeket most Karikó Katalin is értékelte.

Az Index szerint a vizsgálatba 157 olyan, súlyos (kései fázisú) rákos megbetegedésben szenvedő pácienst vontak be, akiknek a daganatát kiműtötték korábban. A vakcinát a Merck által alkalmazott, Keytruda nevű immunterápiával együtt alkalmazták a pácienseken. A decemberben publikált vizsgálati eredményekből az derült ki, hogy azoknál a pácienseknél, akik a vakcinát is megkapták a terápia mellett, 44 százalékkal csökkent a rák kiújulásának és a páciens elhalálozásának veszélye.

KOMOLY ELŐRELÉPÉS

Bloomberg szerint ez komoly előrelépést jelent, bár azt is megjegyezték, hogy ezzel együtt még sokat kell dolgozni azon, hogy legyen hatásos vakcinánk a rák ellen. Most az oltóanyagot a melanomával szemben tesztelték, de minden páciens esetében személyre szabott vakcina kellene, annak függvényében, hogy milyen megbetegedéssel küzd. Ehhez először szükség van egy alapos vizsgálatra, amely megállapítja, hogy a páciensnél milyen mutációk okozzák a rákot. Csak ezután tudják finomhangolni magát a vakcinát úgy, hogy megakadályozhassa a betegség kiújulását. Mindemellett egyelőre nagy kérdés, hogy a vakcina hasonlóan sikeres lesz-e a rák többi formája ellen is.

A “HIDEG” TUMOROKKAL SZEMBEN EGYELŐRE NEM HATÁSOS

A legnagyobb problémát az jelenheti, hogy míg a vakcina jól elbánik az úgynevezett „meleg”, nagy immunválaszt kiváltó tumorokkal szemben (ezek közé tartozik a melanoma is), addig a „hideg” tumorokkal szemben egyelőre nem bizonyult hatásosnak. Ráadásul az sem egyértelmű még, hogy mennyi ideig, milyen rendszerességgel kell beadatni a vakcinát ahhoz, hogy a páciens védett maradjon az előbbiekkel szemben. 

KARIKÓ KATALIN ÓVATOSAN ÉRTÉKELT

Az mRNS-vakcinákat kifejlesztő magyar tudós visszafogottan nyilatkozott a kísérleti eredményről. Karikó Katalin azt mondta a Bloombergnek erről, hogy szerinte a rák elleni oltás általánosságban nézve azoknak a pácienseknek segíthet elsősorban, akiknek csak kevés rákos sejtjük van. Hozzátette azt is, hogy a vakcina alkalmazása előtt mindenképp szükség van a tumor kiműtésére, mivel az oltás után létrejövő immunsejtek a rákos sejtek ellen képesek kifejteni a hatásukat, nem pedig magával a daganattal szemben. Emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy az oltóanyag eredményesebb alkalmazásához szükség lesz arra, hogy minél előbb, a legkorábbi fázisban észlelni tudják a rákos megbetegedéseket – mondta Karikó Katalin, Szeged díszpolgára.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Going Here
'Fel a tetejéhez' gomb