“Az egyik pillanatban mintha a pokolban lennénk, a másikban pedig mintha a mennyországban” – exkluzív interjú a szegedi hős tűzoltókkal

Hétfő kora hajnalban hazaérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kutató-mentő csapata, a Hunor Törökországból, melynek három szegedi tűzoltó, Tátrai János tűzoltó alezredes, Maróthi Róbert főtörzsőrmester és Süli Csaba százados is a tagjai voltak. Hazaérkezésüket követően beszélgettünk a három hős szegedi tűzoltóval, akik mentőcsapatukkal február 6. és 12. között Antakya-ban a nap 24 órájában, megfeszített munkával 17 túlélőt, köztük 3 gyermeket mentettek ki az összedőlt épületek romjai alól.

OLYAN BORZALMAS ÁLLAPOTOKAT, MINT A FÖLDRENGÉS SÚJTOTTA TÖRÖKORSZÁGBAN, NEM LÁTTAK MÉG SOHA

Süli Csaba százados elmondta, szinte nem is lehet szavakba önteni azt a helyzetet, ami kint fogadta őket Törökországban. “Szörnyű volt. Ahogy közeledtünk a katasztrófa sújtotta övezethez, egyre több romos házat láttunk, egyre több holttest feküdt az utcán. Az emberek kis nadrágban, pólóban, cipő nélkül bolyongtak mindenfelé. Zacskót húztak a lábaikra, hogy mégis csak legyen rajtuk valami. Betörtek minden boltba, mentek ruháért, élelmiszerért, iszonyú volt a látvány” – idézte fel a százados a megérkezésük pillanatait. Mint mondta, legalább 10-15 éves tűzoltói tapasztalattal rendelkező kollegák voltak kint, akik már elég sok mindent láttak munkájuk során, de olyan borzalmas állapotokat, ami a földrengés sújtotta Törökországban, még soha.

“LELKILEG AZ EGY HÉT ALATT KÉT ÉVET ÖREGEDTÜNK”

“Lelkileg szerintem az egy hét alatt két évet öregedtünk” – emlékezett vissza Süli Csaba, majd azt is elárulta, rengeteg nehezítő körülmény övezte a munkájukat. Az első két nap például nem volt fűtés a sátrukban, két nadrágban és három pulóverben, valamint dupla hálózsákban próbáltak meg aludni, amikor pihenőidejük volt. “Elaludtam, mert nagyon fáradt voltam, viszont három óra múlva arra ébredtem, hogy ráz a hideg” – idézte fel Süli Csaba. Hozzátette, eleinte nem volt lehetőségük a víz melegítésére sem, múlt hét hétfőn utaztak ki, s legközelebb annak a hétnek a csütörtökjén tudtak először normálisabb körülmények között tusolni.

“AZ EGYIK PILLANATBAN MINTHA A POKOLBAN LENNÉNK, A MÁSIKBAN PEDIG MINTHA A MENNYORSZÁGBAN”

Maróthi Róbert főtörzsőrmester nemcsak tűzoltóként, hanem mentősként is szolgál. Mint mesélte, az egyik pillanatban úgy érezte magát, mintha a pokolban lenne, a másik pillanatban pedig úgy, mintha a mennyországban. “Az első nap odahozták a kezembe a két éves halott gyermeket, akkor a pokol volt. Amikor viszont a romok alól sikerült élve kihoznunk valakit, -ami előfordult, hogy 12 órás megfeszített munkát jelentett -, az az ujjongás, öröm, amivel a várakozó hozzátartozók, mentőcsapatok fogadtak, akkor tényleg a mennyországban érezte magát az ember” – emlékezett vissza a főtörzsőrmester. Elmondta, az egyik legnehezebb pillanatuk az volt, amikor az egyik romos épületben egy anyára találtak rá életben, karjaiban a 2-3 év körüli halott gyermekével. Ahhoz, hogy az anyát kihozzák, először elhunyt gyermekét kellett kiszabadítaniuk a romok alól.

NAGYON VESZÉLYES VOLT A MENTÉS A ROMOK KÖZÖTT A TŰZOLTÓK SZÁMÁRA IS

“Leírhatatlan az az érzés, amikor az ember bent volt több méter mélyen egy kártyavárként összedőlt épületben és jöttek az utórengések, amelyekből naponta két – három mindig volt. És ilyenkor, mit csinál az ember, összehúzza magát és várja, a csodát, hogy rádől – e az egész, kijövünk -e onnan, vagy sem. Nagyon veszélyes volt” – mondta el Maróthi Róbert, ahogy azt is, ők mások életének megmentésére esküdtek fel, lehet akármekkora a veszély, teszik a dolgukat.

NEM LEHETETT ARRA FELKÉSZÜLNI, AMI KINT VÁRT RÁJUK, FONTOS, HOGY KI TUDJÁK BESZÉLNI MAGUKBÓL A TÖRTÉNTEKET

Tátrai János tűzoltó alezredes elmondta, a földrengés helyszínén egyszerre voltak, tűzoltók, mentősök és orvosok is, erre készítették fel őket, rengeteg képzés és gyakorlat van emögött, de ennek dacára sem lehetett arra felkészülni, ami fogadta őket Törökországban. “Nem csupán fizikailag volt megterhelő ez az egy hét, hanem lelkileg is. Ott azokban a pillanatokban előfordult, hogy valakinél eltört a mécses, de nincs idő arra, hogy megálljunk, hogy beszéljünk róla. Az a mentés ideje volt. Szerintem hetekkel, hónapokkal később is előjönnek majd olyan emlékek, amelyekről jó, ha majd beszélünk” – osztotta meg velünk Tátrai János, majd hozzátette, a katasztrófavédelem ilyen szempontból is gondoskodik róluk és lehetőséget biztosít, hogy szakemberrel beszélhessenek a történtekről.

AZ OTTANI EMBEREK NAGYON HÁLÁSAK VOLTAK A SZEGEDI HŐSÖK MUNKÁJÁÉRT

A tűzoltó alezredes visszaemlékezései alapján az ottani emberek elképesztően hálásak voltak a munkájukért. “Az egyik alkalommal egy idős hölggyel találkoztunk, aki három rokonát is elveszítette a katasztrófában. Odajött hozzánk és megsimogatott, ennivalót hozott. Nagyon jólesett. Ezek olyan élmények, amely bár pozitív, nem szeretné sűrűn átélni az ember” – idézte fel Tátrai János. Hozzátette, bár előfordulhat, hogy még vannak túlélők a romok alatt, de ehhez most már szinte csodára van szükség. Mint mondta, az utolsó időszakban már a hozzátartozók kérésére kutattak egy-egy épület romjain, sokszor úgy is, hogy tudták, nem fognak senkit élve megtalálni, de nem volt szívük nemet mondani.

Fotók: Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság