Mindenmás

Nem kapott pénzt, ezért anyját és nagyszüleit is megverte egy bedrogozott fiatal férfi Szegeden

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki édesanyját és nagyszüleit is bántalmazta, miután nem kapott tőlük pénzt – közölte a Csongrád-Csanád Vérmegyei Főügyészség szerdán.

Saághy Flóra, helyettes sajtószóvivő azt közölte: a vádirat szerint a vádlott 2022. augusztus 30-a késő délután, egy szegedi társasházi lakás udvarán felszólította anyját arra, hogy adjon neki pénzt. Az édesanyja közölte, hogy nincs pénze, ezért veszekedni kezdett vele. Mikor a vádlott nagyanyja a lánya védelmére kelt, unokája megrúgta, majd egy biciklizárral vágta fejbe az idős asszonyt.

A NAGYAPÁT IS MEGRUGDOSTA

A nők segítségére siető nagyapát a vádlott szintén rugdosni kezdte, továbbá testszerte ütlegelte, közben mindannyiukat azzal fenyegette, hogy „megöli őket, rájuk gyújtja a házat”. Eközben a vádlott a férfi kezéből kikapott 3 ezer forint készpénzt, majd elmenekült a helyszínről. A vádlott vizeletében a szakértői vizsgálat kábítószer jelenlétét mutatta ki. A járási ügyészség a vádlottat mint többszörös és különös visszaesőt kifosztással, testi sértéssel és zaklatással, valamint kábítószer fogyasztásával vádolja. A vádemeléskor letartóztatásban lévő terhelt bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – tájékoztatott Sághy Flóra.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb