Sport

Kajak-kenu EB Szegeden: két arany, egy ezüst és egy bronz a szombat délutáni magyar mérleg

A szombat délutáni döntőkben két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek a házigazda magyarok a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

A délutáni programban hét olyan szám döntője kapott helyet, amely nem szerepel az olimpiai programban, a finálék közül ötben volt magyar hajó. Kezdésként az Opavszky Márk, Kollek Bálint, Hidvégi Hunor, Szántói-Szabó Tamás összeállítású férfi kajak négyes visszafogottan kezdett 1000 méteren, de aztán felzárkózott az élen haladó fehéroroszokra és spanyolokra. A végén látszott, hogy a fehéroroszokat nem lehet megfogni, de a spanyolokat a hajrában sikerült megelőzni, így Opavszkyék egy remek ezüstéremmel örvendeztették meg a közönséget. A vezérevezős egy nappal korábban, Kurucz Leventével 200 párosban is dobogóra állhatott, harmadik lett.

“Előre megbeszéltük, hogy mit szeretnénk csinálni és végig sikerült kontrollálnunk a pályát. Ezzel együtt kicsit váratlanul ért, hogy másodikak lettünk, de nagyon boldog vagyok és büszke vagyok a srácokra”

– nyilatkozott Opavszky Márk.

Pupp Noémi és Fojt Sára délelőtt aranyérmes lett az 500-as négyessel, ezúttal pedig K-2 1000 méteren próbálták maguk mögé utasítani a mezőnyt. Ők sem kezdtek túl erősen, de aztán 300 méternél már az élen álltak. Az előnyük sokáig nem volt tetemes, a hajrában azonban kiderült, hogy nagyon taktikusan osztották be az erejüket, mert az utolsó kétszázon faképnél hagyták riválisaikat és magabiztos győzelmet arattak.

“Azt az utasítást kaptuk, illetve kicsit meg is lettünk fenyegetve, hogy ha ötszáz méter után elöl vagyunk, akkor rossz dolgok fognak velünk történni. Betartottuk ezt, 500-nál váltottunk iramot és az utolsó kétszázba pakoltuk bele, ami maradt és szerencsére maradt. Sikerült lehoznunk jól ezt a pályát is”

– mondta Pupp Noémi.

A világ- és Európa-bajnok Kiss Blanka, Lucz Anna páros lemásolta Lucz pénteki, egyesbeli teljesítményét 200 méteren, ugyanis a parádés rajt után jelentős előnyre tett szert. A magyar kettős a táv második felében is óriási tempót diktált, s bár a szlovének a végén szorongatták, sikerült megtartania előnyét. “Jól belenyúltunk a rajtba, ez az erősségünk. Aztán a végén nagyon jöttek fel a szlovének, de szerencsére nem tudtak becsúszni elénk. Próbáltam kizárni a körülményeket, de a végén hallottam a közönséget, és az nagyon megdobogtatta a szívemet” – nyilatkozott Kiss Blanka. “Én csak Blankát követtem, próbáltam minden kizárni. Azt periférián láttam, hogy nincsenek mellettünk, de amikor beértünk, nem tudtam, hányadikak vagyunk. Blanka azonban magabiztosan mondta, hogy nyertünk, akkor megnyugodtam.” – tette hozzá újpesti klubtársa, Lucz Anna.

A kenus Kiss Ágnes és Nagy Bianka délelőtt, az 500 méteres olimpiai számban győzni tudott, Nagy akkor azt mondta, hogy mindegy, mi lesz délután 200 méteren. A legrövidebb táv döntőjében hat hajó szállt vízre, s magyarok pedig bizonyították, hogy azért nem vették félvállról ezt a döntőt sem, remekül lapátolva végül a harmadik helyen értek célba.

“A fókusz az ötszázon volt, az volt a legfontosabb, ez már egy örömevezés volt. A többieket nem érzékeltem, azt sem láttam, mi hányadik helyen vagyunk, de a kétszáz méter ilyen, itt végig nagy erővel menni kell. Amikor beértünk a célba, reméltem, hogy éremközelben vagyunk” – mondta az MTI-nek Kiss Ágnes.  

Kurucz Levente nyolcadikként zárt K-1 200 méteren. Férfi C-1 500-on és C-2 200-on nem volt magyar a döntőben, előbbi számot a moldovai Szergej Tarnovszki, utóbbit a semlegesként induló orosz Alekszej Korovaskov, Ivan Stil egység nyerte.

Szombaton összesen hat első, továbbá egy-egy második és harmadik helyet gyűjtött a magyar válogatott, amely a vasárnapi zárónap előtt nyolc arannyal, négy ezüsttel és két bronzzal áll.

A vasárnapi menetrend:

  • para döntők 9.30
  • 200, 500 és 1000 méteres döntők 11.00
  • 5000 méteres döntők 14.30

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb