Kikapcs

Az 1940-es években több mint kétezer ember vált a holokauszt áldozatává Szegeden: a mártírokra emlékeznek, a tragédia 80. évfordulója alkalmából

A holokauszt szegedi mártírjaira emlékeznek vasárnap, majd a következő hetekben a szegedi és a város környéki áldozatok deportálásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából – tájékoztatta a Szegedi Zsidó Hitközség az MTI-t.

Vasárnap délelőtt az egykori téglagyári gettó bejáratánál emelt emlékoszlopnál tartanak koszorúzással egybekötött megemlékezést. Ezt követően a kegyetlenül halálba küldött munkaszolgálatosok, deportáltak emléke előtt az Új Zsinagógában gyászistentiszteleten hajtanak fejet. Délután a Korzó Zeneházban Maczelka Noémi zongoraművész és Altorjay Tamás operaénekes ad koncertet.

KORABELI TEHERVAGONBAN TEKINTHETÜNK MEG KIÁLLÍTÁST

Június 30-án a Régi Zsinagógában a Gólem Színház játssza két alkalommal Szakácskönyv a túlélésért című előadását. Július első hetében Szegedre, a Rókusi pályaudvarra érkezik az Élet Menete Alapítvány vándorkiállítása, amely egy korabeli tehervagonban mutatja be a holokauszt magyarországi történéseit. A tárlat utolsó napján, július 7-én délelőtt az egykori téglagyári gettótól emlékező menet indul a vasútállomásra. Ezen a héten – július 2-4-ig – vetítik Bubyrák István A Kasztner vonat című háromrészes dokumentumfilmjét is a Szegedi Zsidó Hitközség székházában.

1944. MÁJUSÁBAN ADTÁK KI SZEGEDEN A GETTÓSÍTÁSRA VONATKOZÓ RENDELETET

Szegeden a gettósításra vonatkozó polgármesteri rendeletet 1944. május 17-én adták ki. A zsidók nem hagyhatták el a számukra kijelölt területet, és semmiféle kapcsolatot nem létesíthettek a külvilággal. A zsúfoltságot, az egészségügyi kellékek hiányát és a mind rosszabb élelmezési helyzetet súlyosbította, hogy megszakították a gettó áram- és gázellátását. A városban már hetekkel korábban gyűjtőtábort jelöltek ki – a Pick szalámigyár egyik sertésóljában, valamint a kis zsinagógában – mintegy 2200 délvidéki, elsősorban adai, magyarkanizsai és zentai zsidó számára. Őket Bajára szállították, majd valamennyiüket Auschwitzba deportálták május végén.

AZ ÉV JÚNIUSÁBAN MINDEN ZSIDÓT A SZEGEDI TÉGLAGYÁR TERÜLETÉRE ZSÚFOLTAK

Júniusban a Szegeden és a térségben élő minden zsidót a szegedi téglagyár területére zsúfoltak. Az egykori gyár területén kialakított gyűjtőtáborban kilencezer ember érkezett a városból és a környező településekről, többek között Hódmezővásárhelyről, Makóról, Kiskunhalasról. A gyűjtőtáborból június 25. és 28. között három vonat indult Auschwitzba és a Bécs melletti Strasshofba.

A kutatások szerint az 1940-es évek 5600 fős szegedi zsidóságából több mint kétezer ember vált a holokauszt áldozatává, több mint hatszázan pedig a munkaszolgálat során vesztették életüket.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb