Mindenmás

Egy gólya okozott tüzet és áramszünetet Sándorfalván

Szombat délután 17:30-kor futott be a hívás a tűzoltókhoz, hogy Sándorfalván a Pozsonyi utca folytatásában két helyen is tarlótűz pusztít. A tűzoltók már eloltották a lángokat, amikor fény derült a szerencsétlenség okára, egy gólya szállt ugyanis a magasfeszültségű trafóra, és ez okozta tűzesetet, mellette pedig áramszünetet is a településen, írta meg közösségi oldalán Sándorfalva Önkéntes Tűzoltó Egyesülete.

Két helyen is felcsaptak a lángok szombaton Sándorfalván a Pozsonyi utca folytatásában. A helyszínre a kisteleki és sándorfalvi tűzoltók vonultak ki, akiknek sikerült eloltaniuk a tüzet. Mint írták, a tűzeset felszámolása után derült ki, hogy egy gólya szállt a magasfeszültségű trafóra, és ez okozta tűzesetet, és az áramszünetet.

AZ ELEKTROMOS VEZETÉKEK, VILLANYOSZLOPOK JELENTIK AZ EGYIK LEGJELENTŐSEBB VESZÉLYT A MADARAKRA

Mint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület írta korábbi cikkében, az elektromos szabadvezetékeknek történő ütközés, illetve a villanyoszlopok fejszerkezetének nem megfelelő kialakítása miatti áramütés régóta ismert, és világviszonylatban is az egyik legjelentősebb veszélyeztető tényező a madárfajok védelmében. Magyarországon a madarakat a veréb mérettől a gólyákig és a túzokig fenyegető kis- és középfeszültségű, valamint a vasúti elektromos szabadvezeték-hálózat közel százezer km hosszúságú és több mint egymillió oszlopot számlál.

KÖZEL SZÁZEZER OSZLOPOT ALAKÍTOTTAK MÁR ÁT MADÁRBARÁTTÁ

A probléma mérséklésén évtizedek óta dolgoznak együtt az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály, az állami természetvédelem és az áramszolgáltató vállalatok szakemberei. Ennek az együttműködésnek köszönhetően közel százezer oszlop madárbaráttá átalakítása történt meg részben vagy egészben. Ugyanakkor a hálózat jelentős része ma is folyamatos veszélyt jelent a madarakra, sőt, a korábban alkalmazott módszerekről is kiderült, hogy sokszor csak ideiglenes megoldást jelentettek.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: Sándorfalva Önkéntes Tűzoltó Egyesülete FB/mme.hu

Fotók: Sándorfalva Önkéntes Tűzoltó Egyesülete FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb