Mindenmás

Betörtek az egyik kisboltba Szegeden! 35 ezer forintot és több üveg alkoholt zsákmányolt a tolvaj

A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a napokban betört egy kisboltba Szegeden – tudtuk meg az egyenruhásoktól. Mint kiemelték, a megalapozott gyanú szerint augusztus 11-én éjszaka a 44 éves férfi megjelent egy zöldségesbolt előtt, kifeszítette a biztonsági rácsot, majd beszakította az ajtót.

Miután bejutott az üzletbe, kivett közel 35 ezer forintot a kasszából. A pénz mellett különféle árucikkeket, köztük több üveg alkoholt vett magához, aztán távozott.

ŐRIZETBE VETTÉK A FÉRFIT

Az egyenruhások pár óra leforgása alatt azonosították a helybéli lakost, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Lopás bűntette miatt indult ellene eljárás.

EGY BENZINKUTAT IS KIRABOLTAK SZEGEDEN

Mint tegnap megírtuk, nyomozás indult a Szegedi Rendőrkapitányságon azzal a férfival szemben, aki kirabolt egy töltőállomást. Augusztus 12-én hajnalban ment be az egyik szegedi benzinkútra, majd elővett egy kést, és közölte az alkalmazottal, hogy ez egy rablás, és elviszi a bevételt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb