Mindenmás

Fellőttek egy rakétát az SZTE tanulói! Bebizonyították, hogy a hazai rakétaépítésben is komoly eredmények születhetnek

Az SZTE Skywalkers csapat 2022 óta folyamatosan újabb magasságokba emeli a hazai rakétaépítést. Legújabb projektjük, a harmadik rakéta is sikeresen teljesítette küldetését – tájékoztatta szerkesztőségünket a szegedi intézmény.

Kiemelték, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán működő SZTE Skywalkers csapata újabb mérföldkőhöz érkezett: harmadik rakétájuk sikeres felbocsátását ünnepelhetik. A legújabb, Sierra III névre keresztelt eszköz 2024. szeptember 7-8-án, a lengyelországi Bledow sivatagában, a Meteora Fesztiválon szállhatott fel.

ALAPOSAN FELKÉSZÍTETTÉK A RAKÉTÁT A REPÜLÉSRE

A nemzetközi rakétás közösség összekovácsolására szervezett eseményen a szegedi csapat tagjai nem versenyeztek, hanem a felbocsátási lehetőség kihasználására koncentráltak. A rakétát alaposan felkészítették a repülésre, számos fejlesztéssel tökéletesítve az előző modelleket. “Az előző rakétáktól eltérően a törzs most PVC és üvegszál kombinációjából készült. Az elektronikán jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre: így 2 GPS, 2 ejtőernyő nyitó elektronika és 2 adatrögzítő modul is helyet kapott az új elektronikai egységben. Az adatokat most már élőben is, a repülés közben figyelhettük a fedélzeti telemetriánk segítségével” – nyilatkozott az SZTE Skywalkers csapatkapitánya, Tatai Ákos.

HIBÁTLANUL ZAJLOTT A FELBOCSÁJTÁS

A felbocsátás és a landolás is hibátlanul zajlott, meghaladva a csapat minden elvárását. A sikeres repüléssel a szegedi egyetemisták bebizonyították, hogy a hazai rakétaépítésben is komoly eredmények születhetnek. “A Sierra III felbocsátása és földet érése is sikeres volt. Minden elektronikai komponens ellátta feladatát, a test tökéletesen bírta az erőhatásokat és a szoftver is hiba nélkül futott. A rendezvényen közel 200 rakétát bocsátottak fel, ezek közt egyetemi csapatok és hobbi rakétások is voltak. Az eredményekkel rendkívül elégedettek vagyunk” – mondta az SZTE Mérnöki Kar mechatronikai mérnök hallgatója, Tatai Ákos.

A Skywalkers csapat már a következő lépéseket tervezi: legújabb rakétájukon fékszárnyakat alkalmaznának, és további súlycsökkentési megoldásokat is bevezetnek.

A legközelebbi megmérettetésre 2024. október végén, Baján kerül sor.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb