Mindenmás

Közeleg a határidő, tíz napunk maradt leadni, hogy szerintünk kik érdemlik a következő “Szeged Kultúrájáért” díjat!

A Szeged Kultúrájáért díjat minden év január 22-én, a magyar kultúra napján vehetik át azok, akikre a legbüszkébbek lehetünk. Az elismerést Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése alapította kitüntetéseinek alapításáról és adományozásáról szóló – többször módosított – 17/1993. (VII. 10.) Kgy. sz. rendelete alapján, először 2001-ben adták át.

A szegedvaros.hu tájékoztatója alapján, a Szeged Kultúrájáért díj adományozható tevékenységük révén Szegedhez kötődő személyeknek, akik Szeged város kulturális közéletében meghatározó személyiségek, illetve érdemeket szereztek a kulturális örökségek megóvásában, tevékenységükkel, alkotásaikkal országos és nemzetközi elismerést szereztek, ezzel is hozzájárulva Szeged város értékeinek gyarapításához.

ÉVENTE LEGFELJEBB KETTŐ SZEGED KULTÚRÁJÁÉRT DÍJ ADOMÁNYOZHATÓ, MELY ARANY PECSÉTGYŰRŰBŐL ÉS OKLEVÉLBŐL ÁLL

Az aranygyűrű egy pecsétgyűrű, melynek a fejrészvésetében Szeged címere és az adományozás éve látható. Az oklevél tartalmazza az adományozó megnevezését, a város címerét, a közgyűlési határozat számát, a kitüntetett nevét, az adományozás időpontját, a polgármester és a jegyző aláírását. A Szeged Kultúrájáért díjra érkezett javaslatokat a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság véleményezi, ezt követően a javaslatokat a polgármester terjeszti a közgyűlés elé. A díj a magyar kultúra napjához (január 22.) kapcsolódó ünnepségen kerül átadásra. A javaslatokat október 16-áig – részletes szakmai indoklással – a Polgármesteri Hivatal Kulturális és Szervezési Iroda Művelődési Osztályára lehet eljuttatni írásban (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.), vagy e-mailben a [email protected] címre.

Idén januárban Gömöri Krisztián színművész és Molnár László karmester kapta a Szeged Kultúrájáért díjat, mely eseményről itt cikkeztünk:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTokFacebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb