Mindenmás

Úgy összeverte ismerősét egy szentesi férfi, hogy az meghalt – ma első fokon hozott ítéletet a Szegedi Törvényszék

Hét év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta első fokon hétfőn a Szegedi Törvényszék azt a szentesi férfit, aki 2022 nyarán úgy összeverte ismerősét, hogy az meghalt.

A férfit halált okozó testi sértés és súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. Mint megtudtuk, a törvényszék elrendelte a férfira korábban kiszabott kétéves felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is.

SZÓVÁLTÁS ALAKULT KI

A vádirat szerint a személy elleni bűncselekmények miatt korábban már elítélt férfi és a későbbi áldozat baráti viszonyt ápolt, több alkalommal együtt italoztak a vádlott szentesi otthonában. 2022. június 4-én is nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak egy ismerősük társaságában, majd az éjszakai órákban szóváltás alakult ki a két férfi között. A vádlott úgy gondolta, hogy a sértett meglopta őt. A férfi szidalmazta a sértettet, és legalább tízszer megütötte, majd magára hagyta a lakás egyik helyiségében.

CSAK MÁSNAP ÉRTESÍTETTE A MENTŐKET

A vádlott a mentőket csak másnap hajnalban értesítette, azonban a sértett életét a szakszerű orvosi ellátás sem tudta megmenteni. A vádlott egy veszekedés során korábbi élettársát is bántalmazta. Az utolsó szó jogán a vádlott ártatlanságát hangoztatva azt mondta, hogy az áldozat – időközben elhunyt – ismerősük bántalmazása következtében halt meg. Az ítélettel szemben a vádlott és védője felmentés, illetve enyhébb büntetés kiszabása érdekében fellebbezést jelentett be, így a törvényszék döntése nem jogerős.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb