Mindenmás

Breaking: elfogták a szegedi gyilkosság elkövetőjét, beismerő vallomást tett

A nyomozók egy nap alatt derítettek fel egy szegedi emberölést, a gyanúsítottat őrizetbe vették – tudtuk meg a rendőrségtől csütörtökön reggel.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon 2024. október 15-én indult büntetőeljárás emberölés miatt, miután egy férfi holttestét találták meg egy szegedi garázsban.

BEISMERŐ VALLOMÁST TETT

A vármegyei nyomozók a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen egy nap alatt azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható szegedi férfit, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett. A rendőrök elrendelték a férfi őrizetbe vételét, majd kezdeményezték a letartóztatásának indítványozását az ügyészségen – emelte ki a rendőrség.

A PÉNZE MIATT ÖLHETTÉK MEG

Mint megírtuk, a holttest egy 70 éves férfié volt, akinek eltűnését az ismerősei jelentették. A rendőrség is körözést adott ki, erről ITT írtunk. A városban több helyre is folyamatosan járt, sokan ismerték. A Tények azt írja, hogy a férfi egyetlen rokonával, a keresztfiával tartotta a kapcsolatot. Nyugdíj előtt a szegedi uszodában dolgozott ruhatárosként, emiatt is sok ismerőse volt. Értesülések szerint a férfi egy nagyobb összeget örökölt, amit mások is megtudtak. Állítólag többen próbálkoztak azzal, hogy kicsalják tőle a pénzt, ezután tűnt el. A kérdés az, hogy ennek köze lehet-e a halálához.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb