Mindenmás

Újabb vonat siklott ki a Keletiben, két hónapon belül ez már a második eset volt (frissítve)

Két hónapon belül két szerelvény siklott ki a Keleti pályaudvar közelében. Augusztus végén egy InterCity, két hónapra rá, ma reggel pedig egy mozdony siklott ki. Vitézy Dávid szerint igen gyorsan magyarázatot kellene adnia a MÁV-nak arra, hogy történhetett ez meg ismét ugyanott.

Ma reggel újabb kisiklás történt, ismét a Keleti pályaudvaron, egy mozdonyt érintően. Ez okozza a MÁV által bejelentett zavarokat a pályaudvar működésében – írta a Facebookon hétfőn reggel Vitézy Dávid fővárosi képviselő.

A MÁV SZERINT MŰSZAKI PROBLÉMA MIATT KÉSNEK A VONATOK

„A pontos okokat nyilván nem lehet még tudni, de a nyár végi eset után illene igen gyorsan magyarázatot adnia a MÁV-nak arra, hogy történhetett ez meg ismét ugyanott. Tudtommal személyi sérülés szerencsére nem volt” – tette hozzá. Arról hétfőn több közleményben számolt be a MÁV, hogy a Keleti pályaudvaron késések vannak. Azokban azt írták, hogy a vonatok műszaki probléma miatt késnek.

TÖBB VONALON IS KÉSÉSEK VANNAK

Azt írták, hogy a hatvani vonalon az egri Agria, valamint a gyöngyösi Mátra InterRégiók Budapest és Hatvan között S80-as vonatként közlekednek. Az újszászi vonalon a szllnoki Z60-as vonatok Budapest és Sülysáp között S60-as vonatként közlekednek. Mint posztjukból kiderül, azért más bajok is vannak. Például Isaszegről 6:13-kor és 6:43-kor a Keleti pályaudvarra induló G80-as vonat nem indult el, ahogy a Keletiből Nagykátára tartó S60-as sem, pedig 5:50-kor kellett volna.

FRISSÍTVE (10:53): MEGSZÓLALT A MÁV

Ma hajnalban, a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról. Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott – közölte Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató hétfő délelőtt, Facebook-oldalán, miután korábban Vitézy Dávid számolt be arról, hogy egy kisiklott mozdony okozta a hétfő reggeli zavarokat a Keleti pályaudvar működésében. A MÁV-vezér a posztban jelezte: az eset során senki nem sérült meg, a mozdonyvezető sem, aki elmondása szerint észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett.

“A baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt. A két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük” – jelezte Hegyi Zsolt, aki hozzátette, hogy a jelenlegi baleset okait alaposabb vizsgálatnak kell tisztázni, de az már látszik, hogy a háttérben más áll: egy csúcssín tört el.

Kapcsolódó cikkek

Ezt láttad már?
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb