Mindenmás

“Rendesen filmbe illő üldözés volt” – motoros után száguldottak a rendőrök Hódmezővásárhelyen

Nagy sebességgel hasított végig szerdán délután egy motoros Hódmezővásárhelyen. Mint megtudtuk, filmbe illő jelenetnek lehettek tanúi a vásárhelyiek, ugyanis valaki egy cross motorral száguldott Újváros területén, akit a rendőrség követett.

“A Széchenyi utcán jött a cross motoros nagy sebességgel, utána a rendőrautó. A töltés felé mentek, majd 2 perccel később ment a másik rendőrautó is. Épp kint voltunk, rendesen filmbe illő üldözés volt” – írta egy tag a HMVHLY Car Life csoportba szerda délután, míg egy másik tag szerint ott száguldottak el mellette.  

VÉGÜL CSAK MEGÁLLT AZ ILLETŐ

Felkerestük a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, mint mondták, valóban történt intézkedés a településen egy motorossal szemben, aki először nem akart megállni a rendőröknek. Az illető végül csak megállt, így intézkedtek is ellene a rendőrök Hódmezővásárhelyen.

Nem is olyan rég Szegeden kergettek egy autóst a rendőrök:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb