Közélet

Emelik a sebességhatárokat, változnak az indexelés szabályai, kiderültek az új KRESZ első pontjai

A legkisebb gyerektől a legidősebb autósig mindenkire hatással lesz a rengeteg kisebb-nagyobb KRESZ-változás, melyekről újabb részletek derültek ki. Jelenleg a szakmai előkészítés folyik, az új KRESZ 2026-ban lépne életbe. 

Komoly KRESZ-változásokról zajlik egyeztetés, a cél az, hogy egyszerűsödjenek a szabályok, és kigyomlálják azokat a paragrafusokat, amelyek mára már fölöslegessé váltak. Hónapok óta öt munkacsoportban dolgoznak a szakemberek, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) munkatársai számos külső szakértővel (például a rendőrséggel) együtt alkotják meg az új jogszabálytervezetet és a hozzá kapcsolható egyéb szabályozásokat.

MINDEN KORÁBBINÁL TÖBB KONKRÉT JAVASLATOT ISMERTETTEK

Mint a Vezess.hu felhívta rá a figyelmet, a szakemberek most minden korábbinál több konkrét javaslatot ismertettek, amelyek tényleg az összes közlekedőt érintik a dudálástól a parkolásig. Közülük mutatjuk a legfontosabbakat.

VÁLTOZNAK A SEBESSÉGHATÁROK

  • Követési távolság – Itt szeretnék másodperces szabályozással kiegészíteni a mostani KRESZ-t. Egy konkrét példa erre, autópályán a tervek szerint kötelező lesz két másodperces távolságban követni az előttünk haladót. Két másodperc reakcióidő azt jelenti, hogy 130 km/órás sebességnél ennyi idő alatt 72,2 méter a megtett távolság, ez nagyjából megegyezik a mostani sztrádás útburkolati jelek közötti útszakasznak. Lakott területen kívül egyéb úton egy másodperc a javaslat.
  • Vészfékezés – Használják majd ezt a kifejezést is, de itt és most nem a felelőtlen „büntetőfékezés” értendő alatta. „Az elöl haladó vészfékezése esetén is meglehessen állni” – így hangzik a javaslat a követési távolsághoz kapcsolódóan.
  • Kaszkadőrvezetés – Többször elhangzott ez a hangsúlyozottan nem jogi fogalom, amely alatt a drifteléshez és a sűrű forgalomban haladók közötti szlalomozáshoz hasonló veszélyes járművezetői magatartást értettek. Ezek jelenleg sem engedélyezettek, de egyértelműbbé kívánják tenni a tiltásukat az új KRESZ-ben.
  • Sebességhatárok – Egészen konkrét (és az elhangzottak alapján szinte eldöntött) javaslatnak tűnik az autóbuszok, tehergépkocsik és járműszerelvények lakott területen kívüli 90 km/órás sebességhatárának a bevezetése. (Eddig számukra 70 km/óra volt a limit.) Sőt, a 2,55 méter szélességet el nem érő mezőgazdasági vontatók (traktorok) pótkocsi nélkül és lakott területen kívül 60 km/órás maximális sebességének a megengedése is terv.
  • 140 km/óra – A jelenlegi elképzelések szerint a KRESZ átírói meghagynánk a 130 km/órás sebességhatárt az autópályákon, azonban ezzel párhuzamosan megadnák a lehetőségét az útkezelőknek arra, hogy bizonyos sztrádaszakaszokon 140 km/órás tempót engedjenek.

VÁLTOZNAK AZ INDEXELÉS SZABÁLYAI

  • Dudálás – Változás lesz, hogy hangjelzés, dudálás „rövid ideig adható” figyelemfelhívás érdekében, de csak balesetveszély esetén, a baleset megelőzése miatt.
  • Vészvillogó – Itt a sokak által alkalmazott szokást követi a jogalkotó, hiszen manapság is váratlan helyen hirtelen megálláskor sokan vészvillogóval jelzik a mögöttük érkezőnek, hogy figyeljen, határozottan lassítson. A jelenlegi tervek szerint bekerül az új KRESZ-be, hogy balesetmegelőzés miatt „adható”. Csalni azonban továbbra sem lehet a dupla indexszel, mondjuk szabálytalan parkolást leplezni.
  • Irányjelzés – Érdekes újdonságnak tűnik, hogy a „művelet előtt legalább két másodperccel kell megkezdeni”. Vannak persze kivételek is, hiszen ez nem mindig életszerű: mondjuk egy kicsi körforgalom elhagyásakor, hiszen lehet, hogy ott mindösszesen két-három másodpercet autózunk összesen.
  • Gyerekek biztonsági övének használata – Sokáig a járművezető volt a felelős az utasok övhasználatáért, ma már mindenki a sajátjáért. Az új tervezet a gyerekek biztonsága érdekében szeretné részletesen szabályozni az övhasználatukat és a gyermekbiztonsági rendszerek használatáért felelős személyeket. 14 év alatti gyerekek esetén ez az ember a „felügyeletre alkalmas kísérő” lesz, az ő hiányában a járművezető. Itt például iskolabuszon utazó gyerekekre és az őket kísérő pedagógusokra kell gondolni, vagy a klubjuk által az egyesület buszával meccsre szállított gyerekekre és az őket kísérő edzőre.
  • Három év alatti gyerekek – Újdonság lesz a KRESZ-ben, hogy a harmadik életévüket be nem töltött gyerekekkel a lakott területen kívül közlekedő autóbuszon ülve kell utazni a kísérőnek.
  • Kivilágítás – A járművezetők mindegyikét érintő változás is lesz. A tervezet szerint az új KRESZ bevezeti a „valamennyi járműre vonatkozó mindenkori kivilágítás kötelezettségét, kötelezővé teszi a távolsági fényszóró használatát lakott területen kívül a láthatóság korlátozottsága esetén (de kivétellel és megkötéssel).”

VÁLTOZÁSOK A PARKOLÁSBAN

  • Védelmi sáv – Bevezetik ezt a fogalmat a menetirány szerinti jobboldali sáv jobboldali szélére, „a sérülékenyek védelme és a sebesség ésszerű tagolása érdekében”. Lesznek majd részletes szabályok ide, most csak annyit, hogy jellemzően a gyalogosok és a kerékpárosok vehetik igénybe, utóbbiaknál „a védelmi sávba történő be- és kihaladás az elsőbbségadás és irányjelzés szempontjából sávváltással esik egy tekintet alá”.
  • Jobbra tartás – Az előzőből következik, hogy a forgalmi sávban a jobbra tartás helyett „elismeri” az új KRESZ a „középen haladás lehetőségét”.
  • Cipzár elv – Örömteli módon az elmúlt években egyre jobban működik ez a gyakorlatban, ezért – sok külföldi példához hasonlóan – rögzíti az új KRESZ a szabályozását.
  • Leállósáv – Ősrégi kérése az útkezelőknek, volt is már erről nagyon régen ötletbörze, de úgy tűnik most jön el a pillanat: megszűnik ez a félrevezető kifejezés.
  • Várakozás – A járművezetést oktatók szerint nehezen emészthető fogalom a várakozás, a várakozás tilos tábla értelmezése. Ezért az új KRESZ-be a „várakozás” szó helyére az általánosan használt és mindenki által értett „parkolás” kerül.
  • Idősek a volánnál – Az egyre többféle autós matricákhoz hasonlóan (pl. Baby on board) bevezet az új KRESZ a már nem százszázalékos vezetési képességekkel rendelkező idősebb járművezetők megmutatására egy ilyen matricát. Az új jelzés használata nem lesz kötelező, ugyanakkor segíthet megérteni, hogy miért megy a sornál lassabban előttünk egy autós.

LEGALÁBB MÉG EGY ÉV, MIRE ÉLETBE LÉPHET AZ ÚJ KRESZ

A lap információi szerint a jelenlegi elképzelés szerint a teljesen kész, elfogadott és lepecsételt, mindannyiunkra kötelező új KRESZ nagyjából innen még legalább egy év. Ha 2025 márciusának végére valóban a kormány által beterjeszthető formában lesz már, akkor is eltelik valamennyi idő az elfogadásáig, majd hosszú hatálybalépési időszak következik, amely alatt például át kell állni erre – hogy csak egy példát mondjunk – a járművezető-képzésnek. Ez olyan 6-12 hónap lehet jövő tavasztól számítva. Vagyis legkorábban 2025–2026 fordulójától büntethetnek először a rendőrök a vadiúj KRESZ szerint.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb