Mindenmás

Eltűnt egy 34 éves vásárhelyi nő: több, mint két hete nem találják, már a rendőrség is keresi

A rendőrség az állampolgárok segítségét kéri, hogy megtaláljanak egy 34 éves hódmezővásárhelyi nőt, aki 2024. november 19-én a vásárhelyi lakcíméről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról.

Kásáné Mucsi Mónika Mária 182 cm magas, vékony testalkatú, szőke félhosszú hajú, kék szemű. Eltűnésekor világosbarna kabátot (fekete szőrmés kapucnival), világosbarna bakancsot, fekete sztreccs nadrágot viselt.

fotó: police.hu

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nő jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb