Kikapcs

A hamelni patkányfogó történetéből készült különleges, felnőtteknek szóló darabbal készülnek a szegedi bábszínházban

A hamelni patkányfogó történetéből készült Varsányi Péter rendezésében felnőtteknek szóló darab a szegedi Kövér Béla Bábszínházban. Kiss Ágnes igazgató a produkciót bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, a szegedi közönség évek óta rendszeresen láthat felnőtteknek szóló előadásokat a Hány éves a kapitány programsorozat részeként.

A Patkányfogó Projekt címet kapó előadás az első, 16 éven felüli korosztályt megszólító darab, melyet a színház saját produkciójaként tűznek műsorra. Az előadásra hatvan négyzetméteres makettváros épült föl a színpadon.

TÍZ HELYSZÍN, KÜLÖNBÖZŐ BELSŐ TEREK

Ezek utcáin, a több mint kilencven homlokzat között és a történet tíz helyszínén, különböző belső terekben jelennek meg a marionett figurák. A Patkányfogó alakja azonban bábként nem lép a színpadra, a közönség egy kamera segítségével, kivetítve láthatja azt, ami a szeme elé kerül. Így a színpadon zajló és a főszereplő szubjektív szemszögéből látható események együttese teszi teljessé a történetet – közölte az igazgató.

JELI LUCA SÁRA TERVEZTE A KÜLÖNLEGES LÁTVÁNYVILÁGOT

A bábos, filmes és színházi elemeket vegyítő, Jeli Luca Sára tervezte különleges látványvilágú előadás munkabemutatóját pénteken rendezik. Ezt követően várhatóan májusban tűzik újra műsorra a darabot, majd a nyár fesztiválszereplései után a tervek szerint a következő évadban havonta kétszer, háromszor játsszák a produkciót Szegeden – mondta Kiss Ágnes.

NEM FIZETIK KI A PATKÁNYFOGÓT

Varsányi Péter író, rendező elmondta, a hamelni patkányfogó középkori legendája több változatban is ismert. A német várost ellepik a patkányok, a helybeliek pedig felfogadnak egy idegent, aki bűvös sípjával a folyó vizébe csalja a patkányokat. A városlakók azonban nem fizetik ki a patkányfogót, aki ezért bosszút áll. A feldolgozás, melyet a középkori legenda mellett Kafka, Gogol és Bruno Schulz írásai inspiráltak a tanult tehetetlenségről, a szőnyeg alá söpört nehézségekről szól. A thriller elemeket is tartalmazó egzisztencialista dráma rávilágít arra, hogy a kívülről jövő önjelölt messiás, aki nem ismeri a helyi szokásokat, az ott élő embereket, nem tud megoldást hozni a problémákra – fogalmazott a rendező.

KOMPLEX MUNKÁT VÉGEZTEK A BÁBSZÍNÉSZEK

A próbafolyamat során a bábszínészek rendkívül komplex munkát végeztek. Minden jelenetet bábok nélkül is eljátszottak, majd ezután kezdődött el a próba a figurákkal, hiszen egy marionettbábbal hosszas gyakorlást igényel, amíg az kézbe vesz egy térképet vagy a másik figurára néz a szereplő – hangsúlyozta Varsányi Péter.

Schneider Jankó művészeti vezető, aki színészként vesz részt az előadásban elmondta, a produkció komoly kihívást jelent az egész színház számára.

Az egyedi technikai megoldások, az összetett díszlet mellett a marionettfigurák is eltérnek a szokványostól, hiszen a húszcentis báboknak kidolgozott arcuk van, mivel a kamera révén egészen közelről láthatják majd azokat a nézők.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb