Orbán Viktor: 2025 a magyar gazdaság nagyszerű éve lesz
Nemzetközi, évértékelő sajtótájékoztatót tartott szombat délelőtt Orbán Viktor, aki három témáról beszélt:
- a hamarosan lezáruló a magyar uniós elnökségről,
- a magyar és az európai politika helyzetéről az amerikai elnökválasztás után,
- és a 2025-öt meghatározó döntésekről.
A miniszterelnök az esemény kezdetén együttérzését fejezte ki a németországi terrorcselekmény áldozatainak családjai felé. Orbán Viktor megjegyezte, úgy illendő, hogy egy-két napot még várjanak a politikai következtetések levonásával, de annyit megjegyzett: ezek a jelenségek csak azóta léteznek Európában, mióta migrációs válság lett, van összefüggés a migráció és a terrorcselekmények között.
ELSZIGETELTSÉG, SCHENGEN, ROMÁNIA
Orbán Viktor kifejtette, hogy egybehangzóan sikeresnek ítélték meg az Unióban a magyar soros elnökséget, amely alatt több mint 1000 tanácskozást tartottak, a beletett munka jelentős volt. Elárulta, hogy most jóval több energiát kellett beletenni, mint bő tíz évvel ezelőtt, amikor utoljára ő soros elnök volt.
“Olyan elszigeteltséget még életemben nem láttam, mint az elmúlt félévben”
– mondta viccelődve.
A miniszterelnök sikerként emelte ki, hogy bővült a schengeni övezet, többek között Romániával. Hozzátette, hogy ennek a fontosságát mi, magyarok már nem értjük, mert már elfelejtettük, hogy milyen az, amikor nem vagyunk egyenrangú felek az EU-ban, de ez egy nagyon fontos lépés a most csatlakozóknak.
Megemlékezett arról is, hogy jövőre 22 határátkelő lesz Románia és Magyarország között, ráadásul az eddig itt állomásozó határőröket átvezényelhetik, ami hatalmas segítséget jelent közrendi értelemben.
Van-e új realitás? – tette fel a kérdést Orbán Viktor az amerikai elnökválasztással kapcsolatban. A kormányfő Brüsszelben azt tapasztalta, az európai elit nem vesz tudomást az új realitásról. Donald Trumpról elmondta:
GENDER, MIGRÁCIÓ, HÁBORÚ
“Érdemes lenne Európának rájönnie arra, hogy egy új realitásban fogunk élni, teljesen megváltozott az erőviszony, új dolgok fognak történni, amelyekről még nem is álmodtunk, legfeljebb mi, magyarok álmodtunk”
– magyarázta Donald Trump győzelme kapcsán, felsorolva, hogy
- más lesz a hozzáállás a genderhez,
- a migrációhoz,
- a gazdasághoz
- és a háborúhoz is,
- sőt, át fognak térni a háborús időkről a béke korszakába.
A miniszterelnök leszögezte, Magyarország a békét tudja megnyerni, ezért is volt az, hogy az orosz–ukrán háborúban minden humanitárius segítséget megadtak az ukránoknak, de nem szállítanak fegyvert, és pénzt sem adnak rá. Mintegy másfél millió ukrán menekült érkezett Magyarországra, nagy részük továbbment, ma 80 ezren tartózkodnak közülük Magyarországon. Energiaellátásban, orvosok képzésében is segítette a kormány Ukrajnát.
VAN SZUFLA A MAGYAR KÖZÉLETBEN
A jövőbeli tervekkel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy amikor a kormány fontos, teljes átállást igénylő kérdésekben kell, hogy döntést hozzon, akkor különböző eszközöket használnak arra, hogy az átállás a legsimább legyen és az emberek megértsék a változásokat. Ennek legsikeresebb eszköze a nemzeti konzultáció, amit 1 millió 252 ezer ember töltött ki.
“Van szufla a magyar közéletben”
– idézte a miniszterelnök szavait az Index.
LAKHATÁSI TÁMOGATÁS, TŐKETÁMOGATÁS, BÉRMEGÁLLAPODÁS
A jövőbeli gazdasági intézkedések közül Orbán Viktor kiemelte a négy legfontosabbat:
- a fiataloknak nyújtott lakhatási támogatást,
- a kisvállalkozásoknak nyújtott tőketámogatást,
- a hároméves bérmegállapodást,
- és a munkáshitelt.
„2025 a magyar gazdaság nagyszerű éve lesz” – jelentette ki, mert a magyar kormány időben észrevette, hogy mit kell tenni. „Mi tudunk győzni, mert jó starthelyzetből indulunk” – mondta Orbán Viktor.