Közélet

Lemondott Klaus Iohannis, román államfő

Hétfőn bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő, miután a parlament jóváhagyta az elnök felfüggesztéséről szóló ellenzéki kezdeményezést. Az államfő lemondása szerdán lép hatályba.

Klaus Iohannis rövid sajtónyilatkozatában úgy értékelte, hogy a felfüggesztési eljárás, és annak megszavazása esetén az elnök leváltásáról szervezendő népszavazás példátlan válságba sodorná az amúgy is elnökválasztásra készülő Romániát, az ország elveszítené szövetségesei bizalmát – írja az MTI.

A LEVÁLTÁS FELTÉTELEI

Az elnök nem sokkal azt követően jelentette be távozását, hogy a kétkamarás bukaresti parlament egyesített házbizottsága keddre összehívta a két ház együttes ülését, hogy a törvényhozás megvitassa 178 ellenzéki törvényhozó kezdeményezését Klaus Iohannis tisztségéből történő felfüggesztéséről. Az alkotmány szerint a felfüggesztési eljárást a törvényhozók legkevesebb egyharmadának (155 képviselőnek és szenátornak) a kezdeményezésére indítja el a parlament. Amennyiben a parlamenti szavazáson a törvényhozók több mint fele támogatja a kezdeményezést, az elnököt felfüggesztik hivatalából, és 30 napon belül népszavazást írnak ki leváltásáról.

ÉRVÉNYTELENÍTETTE AZ ELNÖKVÁLASZTÁST

Klaus Iohannis azért maradt hivatalban második ötéves mandátuma december 21-i lejárta után, mert az alkotmánybíróság – nemzetbiztonságot veszélyeztető választási csalásokra hivatkozva – érvénytelenítette az elnökválasztás november 24-i első fordulójának eredményét, és elrendelte az elnökválasztás megismétlését. Az alkotmánybíróság december 6-i döntésében rámutatott: az alaptörvény szerint az államfő addig marad hivatalban, amíg az újonnan választott elnök leteszi a hivatali esküt.

A SZENÁTUS VESZI ÁT IDEIGLENESEN AZ ÁLLAMFŐI TISZTSÉGET

A román alkotmány szerint az államelnök lemondása esetén a szenátus (vagy ha ő nem vállalja, akkor a képviselőház) elnöke veszi át némileg korlátozott jogkörökkel az ideiglenes államfői tisztséget, és három hónapon belül ki kell írni a választást az új elnök megválasztásáról. A bukaresti kormány – már az elnökválasztás megismétlését elrendelő alkotmánybírósági határozat alapján – május 4-re és 18-ra írta ki a megismételt elnökválasztást.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb