Mindenmás

Gyanús lett a jövés-menés: kábítószer-kereskedőt kapcsoltak le a rendőrök a Kemes utcában

Helyi lakosok jelezték a rendőrségnek, hogy Szegeden, a Kemes utca egyik társasházi lakásában nagy a jövés-menés. Kiderült, hogy a panelház lakója kábítószerrel kereskedett. A férfit kedden valamivel éjfél után fogták el a rendőrök.

TÖBB SZÁZEZER FORINTOT TALÁLTAK A LAKÁSÁN

A nyomozók a lakásban több százezer forintot, alufóliába csomagolt kábítószergyanús növényi törmeléket, fehér, por állagú, kábítószergyanús anyagokat, valamint egy szennyezett pipát és digitális mérleget is lefoglaltak. A 43 éves férfit mintavételre előállították, a nála elvégzett teszt kábítószer fogyasztását jelezte – írja a Csongrád-Csanád vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A férfival szemben kábítószer-kereskedelem, és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, illetve kábítószer birtoklás vétsége miatt indult eljárás, kezdeményezik letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb