Közélet

Magyar Péter: Kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a közszolgálati egyetemről, miután részt vett a Tisza Párt kongresszusán

Nyilvánvalóan politikai utasításra, azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnököt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. Altábornagy úr 2021 óta tanított tiszteket és tiszt jelölteket, havi bruttó 150 ezer forintért az egyetemen. Most csütörtökön is órát tartott volna – ezt írta hétfő reggel Facebook-oldalán Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök a hétvégén tartott Tisza kongresszuson a párt szakértőjeként tartott beszédet, és a TISZA-hoz való csatlakozás miatt meneszthették az egyetemtől.

MEGINDOKOLTÁK A JOGVISZONY MEGSZÜNTETÉSÉT

Közölte azt is, hogy a közszolgálati jogviszony azonnali megszüntetését így indokolták: “Számos sajtótermék közölte azt a hírt, mely szerint Közalkalmazott 2025. február 15. napján nyilvános rendezvényen a Magyar Honvédségről és annak vezetéséről egyértelműen olyan kijelentéseket tett, amelyek kifejezetten alkalmasak különösen a Magyar Honvédség, illetve a Magyar Honvédség vezetői jó hírnevének csorbítására és társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására. Kijelentései alkalmasak továbbá a Magyar Honvédségbe vetett társadalmi bizalom csökkentésére. A Közalkalmazott az Egyetem kutatójaként, kiemelten magas rangú és beosztású volt katonaként olyan kijelentéseket tett nyilvánosan, amelyek hátrányosan érinthetik az NKE egyik meghatározó feladatát, a honvéd tisztképzés hatékonyságát, s csökkenthetik a kedvet a katonai, illetve egyéb más hivatásos pálya iránt.”

MEGSZÓLALT AZ NKE

Ruszin-Szendi Romulusz, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos munkatársa közalkalmazotti jogviszonyát az egyetem pénteken felmentéssel megszüntette – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel. Azt írták, hogy az NKE tevékenységének célja a közigazgatást, a hon- és rendvédelmet érintő tevékenységet végző szakemberek képzése, a hon- és rendvédelmi szervek tiszti utánpótlásának biztosítása. Magyarországon katonai felsőoktatást egyedül az NKE folytat, amelynek hivatása – más szervek mellett a Magyar Honvédség számára – Magyarország biztonságának szavatolása érdekében a szükséges létszámú, képzettségű és elkötelezettségű tiszti utánpótlás, szakemberállomány biztosítása – tették hozzá.

FOKOZOTT FELELŐSSÉGI SZABÁLYOK AZ IRÁNYADÓK

Az NKE közalkalmazottjaira ebből kifolyólag fokozott felelősségi szabályok irányadók, s fokozottan tartózkodniuk kell minden olyan magatartástól, amely hátrányosan érintheti e szervek társadalmi megítélését, hiszen az NKE feladata a köz szolgálatára élethivatásukként tekintő fiatalok megszólítása, képzése és jövőbeni feladataikra történő felkészítése – hangsúlyozták. Közölték: a fokozott társadalmi felelősségnek megfelelően az NKE-re irányadó jogszabályi környezet a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése körében speciális szabályokat határoz meg, amelyek az NKE tekintetében annak egyedülálló hivatásából fakadnak. Ennek alapján a közalkalmazott jogviszonya felmentéssel megszüntethető, ha a munkahelyén vagy azon kívül olyan magatartást tanúsít, amely az egyetem, a közigazgatási szervek, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek vagy a Magyar Honvédség, illetve ezek vezetőinek jó hírnevét vagy társadalmi megítélését hátrányosan befolyásolhatja.

ÁRTALMAS A MAGYAR HONVÉDSÉGRE

A Magyar Honvédség és a honvéd tisztképzés a pártpolitikai téren kívül eső, a nemzet egésze számára mindenkor meghatározó jelentőségű intézmények – fogalmaztak. Hangsúlyozták: az egyetem foglalkoztatottja részéről az olyan magatartás, amely e fentieket sérti, ártalmas mind a Magyar Honvédségre, mind pedig az egyetemre és a tisztképzésre. Rámutattak, hogy Ruszin-Szendi Romulusz február 15-én nyilvános rendezvényen a Magyar Honvédségről és annak vezetéséről egyértelműen olyan kijelentéseket tett, amelyek kifejezetten alkalmasak a Magyar Honvédség jó hírnevének csorbítására és társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására, továbbá a Magyar Honvédségbe vetett társadalmi bizalom csökkentésére. Az NKE kutatójaként, kiemelten magas rangú és beosztású volt katonaként olyan kijelentéseket tett nyilvánosan, amelyek hátrányosan érinthetik az NKE egyik meghatározó feladatát, a honvéd tisztképzés hatékonyságát, s csökkenthetik a kedvet a katonai, illetve egyéb más hivatásos pálya iránt – közölték.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb