Zsebibabák a Vadasparkban: négy kis Benett-kenguru született Szegeden
“A Benett-kenguruknál minden évben várjuk a kicsiket, idén négy is született, még az év elején. Mostanra már meg is mutatják magukat: kis időre elhagyják anyjuk erszényét, de ha veszélyt éreznek, egyből vissza is bújnak” – jelentette be a kis jövevényeket a Szegedi Vadaspark a közösségi oldalán.
A Vadaspark már korábban is felhívta a figyelmet arra, hogy a Bennett-kenguruk nagyon kicsi és fejletlen utódokat hoznak világra, így a jövevények születésének időpontját nehéz meghatározni. A nőstények vemhessége 30 nap, egyszerre egy utódjuk születik, amelynek testsúlya az egy grammot sem éri el. A kicsiny általában hét hónapot tölt az erszényben, de az utódok szoptatása 12-17 hónapig is eltarthat.
AUSZTRÁLIÁBAN ÉS TASMÁNIÁBAN ŐSHONOSAK
A kifejlett korukban 13-18 kilogrammos Bennett-kenguruk a mérsékelt égövi erdők és füves síkságok lakói Kelet- és Délkelet-Ausztráliában, valamint Tasmaniában. A fajt betelepítették Nyugat-Európába is, Angliában, Franciaországban és Németországban is élnek vadon, de Magyarországon is felröppen időnként egy-egy hír vadon élő, magántartóktól elszökött egyedekről. A nőstények ivaréretté válva is az anyjuk közelében maradnak, a hímek azonban elvándorolnak, és ha kell, megküzdenek egymással a párzási lehetőségért, kenguru módra, boksszal és némi lábmunkával.
MINDEN ORSZÁGBAN VÉDETT FAJ
A kenguruk főleg szürkületkor és éjszaka aktívak, napközben elbújnak pihenni. Fűfélékkel és más lágyszárúakkal táplálkoznak. Ha izgatott vagy melege van, a Bennett-kenguru mellső végtagjai nyalogatásával hűti le magát. A Bennett-kengurukat elterjedési területükön minden államban törvény védi. Valaha módszeresen vadászták húsáért és prémjéért, emiatt és az erdőirtás következtében jelentősen csökkent számuk, amely azonban az utóbbi időben újra emelkedik. A faj a legelterjedtebb erszényes az európai állatkertekben, mivel jól tűri a hűvösebb hónapokat is, emellett kevésbé harcias, mint óriás rokonai.



