Szegedi Arcok

Zsebibabák a Vadasparkban: két Bennett-kenguru született Szegeden

Két Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus) született a Szegedi Vadasparkban, a látogatók megleshetik a kölyköket kifutójukban, ha éppen nem anyjuk erszényében rejtőzködnek – tájékoztatta a nyilvánosságot Veprik Róbert igazgató.

Mint kiderült, a Bennett-kenguruk nagyon kicsi és fejletlen utódokat hoznak világra, így a jövevények születésének időpontját nehéz meghatározni. A nőstények vemhessége 30 nap, egyszerre egy utódjuk születik, amelynek testsúlya az egy grammot sem éri el. A kicsiny általában hét hónapot tölt az erszényben, de az utódok szoptatása 12-17 hónapig is eltarthat. A két kölyök közöl az egyik még inkább az erszényben, az idősebb viszont már inkább kinn tartózkodik – írják a közleményben.

AUSZTRÁLIÁBAN ÉS TASMÁNIÁBAN ŐSHONOSAK

A kifejlett korukban 13-18 kilogrammos Bennett-kenguruk a mérsékelt égövi erdők és füves síkságok lakói Kelet- és Délkelet-Ausztráliában, valamint Tasmaniában. A fajt betelepítették Nyugat-Európába is, Angliában, Franciaországban és Németországban is élnek vadon, de Magyarországon is felröppen időnként egy-egy hír vadon élő, magántartóktól elszökött egyedekről. A nőstények ivaréretté válva is az anyjuk közelében maradnak, a hímek azonban elvándorolnak, és ha kell, megküzdenek egymással a párzási lehetőségért, kenguru módra, boksszal és némi lábmunkával.

MINDEN ORSZÁGBAN VÉDETT FAJ

A kenguruk főleg szürkületkor és éjszaka aktívak, napközben elbújnak pihenni. Fűfélékkel és más lágyszárúakkal táplálkoznak. Ha izgatott vagy melege van, a Bennett-kenguru mellső végtagjai nyalogatásával hűti le magát. A Bennett-kengurukat elterjedési területükön minden államban törvény védi. Valaha módszeresen vadászták húsáért és prémjéért, emiatt és az erdőirtás következtében jelentősen csökkent számuk, amely azonban az utóbbi időben újra emelkedik. A faj a legelterjedtebb erszényes az európai állatkertekben, mivel jól tűri a hűvösebb hónapokat is, emellett kevésbé harcias, mint óriás rokonai.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb