Közélet

“Hozzunk létre egy olyan egészségügyet, amely méltó Semmelweis, Szent-Györgyi és Karikó hazájához” – az összedőlés szélén álló egészségügyről beszélt a szegedi orvoskar végzős hallgatója a diplomaosztón

Június 26-án tartották a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának orvosdoktor-avatását. Az ünnepélyes diplomaosztón dr. Kincse Csongor végzős hallgató az összedőlés szélén álló egészségügyről beszélt.  

„Biztosan lesznek nehéz napok, amikor azt érezzük majd, hogy bármit is csinálnánk, csak nem ezt. Ezen az sem fog segíteni, hogy azon társaimmal, akikkel itthon szeretnénk majd dolgozni – és remélem, ez minél többünkre igaz lesz –, nos, azon társaimmal egy diszfunkcionális, az összedőlés szélén álló rendszerben kell majd dolgoznunk” – mondta a frissen végzett hallgató a diplomaosztón.

EGY OLYAN RENDSZERBEN DOLGOZNAK MAJD, AMI A KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK HELYETT FACEBOOK-KOMMENTEKKEL HARCOL

Hozzátette, hogy egy olyan rendszerben kell dolgozniuk, “ahol az anyagi és humán erőforrások hiánya mindennapos gondokat okoz. Egy olyan rendszerben, amelyet belülről feszít az orvosok és szakdolgozók közti bérszakadék. Egy olyan rendszerben, amelynek a vezetője a kórházi fertőzések elleni harc helyett Facebook-kommentekkel harcol” – emelte ki a Telex szerint.

A RENDSZERT IS MEG KELL GYÓGYÍTANI

Dr. Kincse Csongor beszédét így folytatta: „ezért kívánom generációnknak, hogy ne csak a betegeket, hanem a rendszert is gyógyítsuk meg. Merjünk kiállni saját, kollégáink és betegeink érdekeiért. Hozzunk létre egy olyan egészségügyet, amely méltó Semmelweis, Szent-Györgyi és Karikó hazájához.”

POZITÍV REAKCIÓT VÁLTOTT KI MINDENKIBŐL

Kincse a beszédről azt írta a Telexnek, hogy előzetes félelmeivel ellentétben az egyöntetűen pozitív reakciót váltott ki mindenkiből. Rengeteg évfolyamtársa, ismeretlen szülők, hozzátartozók gratuláltak neki az ünnepség után, megköszönve, hogy ezt így bevállalta. „Direkt visszajelzést nem kaptam az egyetemtől, de állítólag, miután kivonult az egyetem vezetése, akkor első dolguk volt megkérdezni a szervezőket, hogy ki hagyta jóvá ezt a beszédet. Mivel előre el kellett küldenem a beszédem vázlatát jóváhagyásra, természetesen nem ezt a verziót küldtem el” – írta a végzős hallgató.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb