Megszületett a megállapodás: szegedi lehet a világ leggyorsabb szuperszámítógépe

A Szegedi Tudományegyetem által megvalósított beruházásnak köszönhetően az intézmény biztosítja helyét a mesterséges intelligencia-kutatás és -alkalmazás hazai élvonalában, és meghatározó szereplőjévé válik a világszínvonalú kutatásoknak. A kooperáció kiszélesítése és elmélyítése érdekében a Szegedi Tudományegyetem és a HPE Magyarország kutatás- és termékfejlesztési együttműködési megállapodást írt alá, amiben az egészségügyi és a felsőoktatási szektorban hasznosítható, új informatikai és hálózati megoldások fejlesztésében és üzleti hasznosításában működnek együtt. A kooperáció eredménye az SZTE szuperszámítógép projektje, amit kedd délután mutattak be a közreműködők.
ALAPJAIBAN VÁLTOZIK AZ EGYETEM STRUKTÚRÁJA A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA HATÁSÁRA
,,Amikor két évvel ezelőtt elindítottuk ezt a projektet, kollégáinkkal közösen végig kellett gondolnunk, milyen lehetőségeink vannak. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a mesterséges intelligencia gyakorlatilag az egész felsőoktatást, az innovációt, a kutatást alapjaiban változtatta meg az utóbbi években. Úgy gondoltuk, hogy az összes fejlesztésünket, új projektjeinket olyan területre kell összefűznünk, ahol ezek összekapcsolódhatnak a jövőben. Mind az oktatás, mind a kutatás területén akkor fogunk tudni sikert aratni a jövőben, ha terveinket a legmodernebb elvek alapján rendezzük össze, alapjaiban fogjuk megváltoztatni a saját struktúránkat, egyetemünket” – fogalmazott Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora.
A JÖVŐBEN A SZEGEDI LEHET A VILÁG LEGGYORSABB SZUPERSZÁMÍTÓGÉPE
,,Hatalmas öröm, hogy a világ legjobb technológiáját cégünkkel Szegedre hozhatjuk. A szuperszámítógép egy olyan speciális számítógép, amely rengeteg számítást tud egy másodperc alatt véghez vinni. Örömmel mondhatom, hogy a világ három leggyorsabb szuperszámítógépe, Európa leggyorsabba, valamint a szegedi szuperszámítógép ugyanazt a technológiát használja. Az, hogy a világ leggyorsabba lesz-e a szegedi ezt még nem egyelőre tudni, viszont erre minden lehetőség megvan. Az egyetem egy olyan speciális konstrukcióban szerezte be, ami használat mértékében növelhető, az eszköz kapacitása és teljesítménye bármeddig fokozódhat. A konstrukció nem csak a technológia és a pénzügy területén ad kiváló eredményeket, hanem szolgáltatóként is kimehet a piacra, könnyedén kiszolgálja a térség igényeit. Közös munkánk eredménye ez a szegedi szuperszámítógép” – mesélt az eszköz részleteiről Szpisják Tibor, a HPE ügyvezetője.
Szintén városunkhoz fűződik a világ első okos cochleáris implantátuma, amit egy 11 éves kisfiú, Loránd kapott meg:



