A hűtőkben levő ételek megromlottak, a tisztálkodás sem megoldott – van, ahol még mindig nincs áram Szegeden, ma is tartani fog a viharkárok felszámolása (frissítve)
Eddig mintegy 430 helyszínen számolták fel a viharkárokat a Csongrád-Csanád vármegyei hivatásos és önkéntes tűzoltók – tájékoztatta szerkesztőségünket a vármegyei katasztrófavédelem, akik hozzátették, hogy továbbra is a kidőlt fák és a leszakadt ágak okoztak fennakadásokat. Tetőket rongáltak meg, autókat törtek össze, utakat zártak el az ágak és a fatörzsek. Több címen a tetőcserepek vagy a meglazult tetőelemek veszélyeztették a közlekedőket. Sőt, információink szerint van, ahol még most sincs áram Szegeden.
A katasztrófavédelem szerint volt, ahol egy kidőlt fa egyszerre öt autót is összetört. Hódmezővásárhelyen egy családi ház tetőszerkezetében okozott komoly károkat a vihar, a belső terek is rongálódtak. Szegeden az egyik közintézmény parkolójába zuhant egy nagy méretű tetőelem, több autó is összeroncsolódott.
SZERDA ESTIG MINDENHOVA ELJUTNAK A TŰZOLTÓK
A tűzoltók tegnap a kora reggeli óráktól folyamatosan dolgoztak a területen. Kedden is Hódmezővásárhely és Szeged területéről érkezett a legtöbb bejelentés. A munkálatok szerdán is folytatódnak, amelybe mostantól bekapcsolódnak a közeli vármegyék hivatásos egységei is. Előreláthatólag szerda estig a tűzoltók minden bejelentett címre eljutnak, minden kárhelyszínt felszámolnak. Személyi sérülésről továbbra sem érkezett hír a szegedi műveletirányítási központba.
MÉG MINDIG NINCS ÁRAM TÖBB HELYEN
Gábor olvasónk szerda reggel azt írta, hogy a hétfői nagy vihart követően még mindig nincs áram Alsóvároson a Mátyás király téren, és a Szent Antal utcában. Beszámolója szerint a hűtőkben levő ételek megromlottak, a szennyvíz szivattyú nem működik, ezért a tisztálkodás sem megoldott.
“Nehezen érthető, hogy majdnem két nappal a hétfői vihar után még mindig nem tudják helyreállítani az áramszolgáltatást. Az MVM Démász Áramhálózati Kft. hibabejelentője semmilyen tájékoztatást nem tud adni az áramszolgáltatás helyreállásának várható időpontjáról” – hangsúlyozta olvasónk.
FRISSÍTVE: AZ ACÉL UTCÁBAN SINCS MÉG ÁRAM
Cikkünk megjelenését követően jelentkezett Orsolya olvasónk, aki arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az Acél utcában sincs még áram. Mint írta, tegnap este volt kint a katasztrófavédelem és az MVM is a helyszínen, de még nem jutottak előrébb. Itt a vezetéket is megrongálta a kidőlt fa, illetve egy villanyoszlop is kitört. Bíznak benne, hogy ma estére már sikerül az áramszolgáltatást helyrehozni. Fotókat is kaptunk olvasónktól, köszönjük szépen!
Kitartást kívánunk mindenkinek!
A hétfői vihar után egyébként 366 723 fogyasztó maradt áram nélkül az országban, időbe telik, mire mindenhol megjavítják a szolgáltatást.








