Mindenmás

Napi korrekt: a zebránál álló utasokat is megvárta a villamosvezető a makkosházi végállomáson

Olvasónk, Anett osztotta meg velünk azt a pozitív történetet, ami Makkosházán történt vele pénteken a villamos-végállomásnál.

A villamosvezető mielőtt indult volna a 103 számú menetidő szerinti járattal, ám látta, hogy a zebra túloldalán még vannak emberek, így átkiabált, hogy van-e villamosra siető. Miután többen is jelezték, türelmesen megvárta őket az indulással. Olvasónk kiemelte, hogy úgy tapasztalja, ritka az ilyen emberbarát villamosvezető, főleg azon a végállomáson. “Köszönet az emberséges viselkedésért” – zárta sorait Anett.

JÓFEJ SZEGEDIEK

Korábban beszámoltunk róla, hogy egy helyi lakos, Adrienn szerint csodálatos összefogással sikerült egy nyugdíjast megmenteni, a 70 év körüli férfi ugyanis egyik percről a másikra, különös mozgással kezdte el tekerni a biciklijét, aztán hirtelen az aszfaltra csapódott.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb