Mindenmás

Makón terítette a drogot egy fiatal nő, kristályt és marihuánát is árult egy cég telephelyéről

A Makói Rendőrkapitányság július 14-én kábítószer-kereskedelem bűntette miatt őrizetbe vett egy 22 éves helyi nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban otthonából és egy cég telephelyéről rendszeresen árult vásárlóknak új pszichoaktív anyagot (kristályt) és marihuánát.

A rendőrségtől megtudtuk, hogy a lakásán kutatást végeztek, ahol szárított növényi törmeléket, fehér port és a szétosztáshoz használt mérleget, tasakokat, valamint csaknem 250 000 forintot találtak.

ŐRIZETBE VETTÉK

Az őrizetbe vett nő kihallgatásakor elismerte a bűncselekményt, a nyomozó hatóság pedig kezdeményezte letartóztatását. A rendőrség kiemelte, hogy a tudatmódosító szerek használata nemcsak jogi következményekkel jár, hanem jelentős életminőség-romláshoz, depresszióhoz, pánikrohamhoz, memóriazavarhoz és szervi károsodásokhoz is vezethet. Túladagolásuk pedig végzetes is lehet!

LETARTÓZTATTÁK

Mint kiderült, a Makói Járási Ügyészség letartóztatását is indítványozta a fiatal helybeli nőnek. A kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a gyanúsított letartóztatását a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye valamint a bűnismétlés veszélye okán indítványozta. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája tegnapi ülésén az ügyészi indítvány alapján elrendelte a terhelt letartóztatását. Végzését az ügyészség tudomásul vette, míg a védelem az ellen fellebbezést jelentett be, így az nem vált

VAN SEGÍTSÉG!

A rendőrség drogprevenciós összekötői, az addiktológiai tanácsadók, a drogambulanciák, valamint az éjjel-nappal hívható segélyszámok, mint a Kék Vonal (116-111), is segítséget jelenthetnek a függőségtől szenvedőknek. Felhívják a figyelmet arra is, hogy aki bűncselekményt észlel, bejelentést tehet a 112-es segélyhívón, valamint a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán akár név nélkül is segítheti információkkal a rendőrség munkáját.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb