Igazán büszkék lehetünk: a szegedi Fábián Bettina indította a csapatversenyt a VB-n, bronzérem lett belőle
Újabb szegedi siker a sportvilágban! A nyíltvízi úszók világbajnokságán Fábián Bettina, a Szegedről induló klasszis bronzéremhez segítette a magyar váltót a vasárnapi csapatversenyben. A 4 x 1500 méteres távon elképesztő izgalmak közepette harmadikként jutott célba a nemzeti négyes – számolt be róla az MTI.
MAGYAR HAJRÁ
Ez a verseny valódi taktikai játszma volt vízben: sok csapat új sorrendet próbált ki, így tett a magyar csapat is. A szegedi Fábián Bettina kezdett, utána jött Mihályvári-Farkas Viktória, majd Rasovszky Kristóf, végül a hajrában Betlehem Dávid zárta a sort. Bettina a 11. helyen zárta az első szakaszt, Viktória pedig féltávnál közel másfél perces hátrányban adta tovább a stafétát. A németek eközben előnybe kerültek, az utolsó emberük a háromszoros világbajnok Florian Wellbrock volt, aki őrületes tempót diktált. Betlehem az ötödik helyről vágott neki a hajrának, de gyorsan utolérte a mezőnyt. Az olasz legenda, Gregorio Paltrinieri mögött úszva szorosan tapadt rá, végül a harmadik helyen ért a célba.
SZEGEDI BÜSZKESÉGÜNK
Fábián Bettina kapta meg tehát a nyitószakaszt, ami nem kis felelősség, hiszen az első 1500 méter tempója és helyezése megalapozza az egész versenyt. Bettina így nyilatkozott a futam után: “Azért az mindig kiderül, hogy lehet akárhogyan variálni a sorrenden, végül mindig ugyanazok a csapatok harcolnak az érmekért, és nem hagynak minket szívroham nélkül. Nekem ez már harmadik érmem a váltóval világbajnokságon, nagyon stabilak vagyunk, az álmainkat pedig nem fogjuk feladni, egyszer ott fogunk állni a dobogó tetején”
A VÉGEREDMÉNY
- Németország 1:09:13.3
- Olaszország 1:09:15.4
- Magyarország 1:09:16.7



