Tovább fejlődik városunk: több mint 45 millió forintos beruházásból új járda és optikai kábel-fejlesztés épül ki Szegeden

Mint arról korábban beszámoltunk, veszélyessé vált a rendőrség Párizsi körúti épülete, így ideiglenesen a Moszkvai körútra költözött a Szegedi Rendőrkapitányság. A városi önkormányzat egy 47 milliós fejlesztés keretein belül optikai kábelt visz az épületet érintő szakaszra, ezzel elősegítve a rendőrség munkáját. Emellett a beruházás részeként új járda, valamint folyóka rendszer kerül kiépítésre a Kálvária sugárút és a Nemes Takács utca közötti szakaszon – tudtuk meg Binszki József várospolitikai alpolgármestertől a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón.
A RENDŐRSÉG MUNKÁJÁT SEGÍTI AZ OPTIKAI KÁBEL-FEJLESZTÉS
,,A Kálvária sugárút és Nemes Takács utca közötti szakaszon a föld alatt érkezik az optikai kábel a Nemes Takács utcai csomópontig, innen vezetjük vissza a Szegedi Rendőrskapitányság épületébe. Jelenleg a közterület felügyelet a rendőrséggel közösen a városi önkormányzat huszár utcai épületében ellenőrzi a városban található 350 térfigyelő kamerát, viszont a rendőrkapitányságnak sokkal hatékonyabb lenne a saját objektumukból ellenőrizni. Így a kábel-fejlesztés célja a rendőrség munkájának segítése” – fogalmazott Binszki József.
A BERUHÁZÁSSAL ÚJ JÁRDA ÉS FOLYÓKA RENDSZER ÉPÜL KI
Az optikai kábel-fejlesztéssel egy időben járdafelújítást, valamint folyóka rendszer kiépítését ütemezte be a városi önkormányzat. A rekonstrukció a Kálvária sugárúttól a Nemes Takács utcáig zajlik mindkét oldalon. ,,A felújításra elsődlegesen azért van szükség, mivel nagyon rossz minőségűek a járdák ezen a városrészen, emellett a vízelvezetés sincs jól megoldva – gyakran visszafele folyt az eső és felvizesedtek az épületek, a folyóka segítségével a csapadékvíz az élő növényzetet fogja táplálni. Ez egy zöld beruházásnak is tekinthető, mivel az előrejelzések szerint az aszályos időszak az elkövetkezendő években is folytatódni fog. Megtörténhet, hogy ez lehet hátralévő életünk normális időjárása” – mesélt a beruházás részleteiről Binszki József, várospolitikai alpolgármester.






