Makón járt Dobrev Klára: ivóvízmintát vettek Kiszomboron, amit Budapesten bevizsgáltat
Tavaly Orbán Viktor, idén Dobrev Klára tette tiszteletét Makón. A Demokratikus Koalíció frissen megválasztott elnöke a helyi DK-s közösséggel találkozott, és a közösségi oldalán megjelent poszt szerint fontos, és őszinte beszélgetést folytatott az érdeklődőkkel.
“Ma Makón jártam, ahol a helyi DK-s közösséggel találkoztam” – írta Dobrev Klára a közösségi oldalán, ahol azt is kiemelte, hogy:
“fontos és őszinte beszélgetést volt. Szó volt arról, hogy miért kell baloldal egy tisztességes kormányba. Beszéltünk a kétharmad kérdéséről, a nyugdíjakról, a fizetésekről – és arról, hogyan fogunk a legkisebb faluba is eljutni, hogy elvigyünk mindenkit szavazni.”
IVÓVÍZMINTÁT VETTEK, AMIT DOBREV BEVIZSGÁLTAT
A látogatás kapcsán Mucsi Tamás, a DK vásárhelyi-makói választókerületi elnöke azt írta, hogy ivóvízmintát vettek Kiszomboron, amit Dobrev Klára Budapesten bevizsgáltat. A DK elnöke tájékozódott továbbá a makói kórház helyzetéről, megnézte az aszály okozta károkat, valamint megtekintette a maros-parti síremlékeket is.
CIRKA KÉT HÓNAPJA LETT ELNÖK
Május 28. és június 1. között tartotta meg elnökválasztó szavazását a Demokratikus Koalíció, amelyen egyetlen jelöltként Dobrev Klára indult, és rekordszámú részvétel mellett meg is választotta az ellenzéki párt elnökévé. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc lemondása miatt volt szükség erre a voksolásra.



