Szegedi Arcok

“Fogyasszátok jó étvággyal, nem kell érte fizetni!” – ismét az emberséges oldaláról ismerhettük meg az ország és Szeged első cigányvendéglősét, Ásós Gézát

Nem kell senkinek bemutatni Szegeden Ásós Gézát, aki évekig volt a Szegedi Borfesztivál kedvenc cigányvendéglőse. Tavaly az árvízi hősöknek főzött, majd idén Parajdra, Erdélybe szállított ivóvizet, nemrégiben pedig Hódmezővásárhelyen nyitott kifőzdét, ahol ismét az emberséges oldaláról ismerhettük meg. Történt ugyanis, hogy a cigányvendéglős jó szívéről számolt be egy látogató.

ELKÖLTÖTTÉK A PÉNZT, DE ÍGY IS KAPTAK EGY ADAG PÖRKÖLTET ÁSÓS GÉZÁTÓL

„Szeretnék megosztani veletek egy nagyon szívmelengető történetet, ami ma (azaz vasárnap) történt a vásárhelyi piacon” – ezzel a felütéssel indította a Hódmezővásárhely csevegő Facebook-oldalára kitett posztot Sándor. A Zala vármegyei Letenyén élő férfi azt írta, hogy éppen bevásároltak a piacon, ahol teljesen elköltötték a náluk lévő készpénzt, amikor meglátták Ásós Géza nemrég nyitott, autentikus cigány ételeket kínáló kifőzdéjét. A posztoló így folytatta:

„Venni szerettünk volna egy kis birkapaprikást ebédre. Beálltam a sorba, és mikor rendeltem, mondtam, hogy kártyával szeretnék fizetni, mert elköltöttük a készpénzt. Géza mondta, sajnos csak készpénzzel lehet fizetni, mert nemrég nyitottak, és még nincs terminál. Megköszöntem, és mondtam, hogy az már nincs nálam. Fordultam volna kifelé, amikor Géza azt mondta: majd behozod a jövő héten! Sajnos nem tudom”

– válaszolta a posztoló, mert nem vásárhelyiek, csak látogatóban voltak, és már indultak is vissza. Nem is kellett több, erre Ásós Géza kimért egy adag birkapörköltet:

“Fogyasszátok jó étvággyal, nem kell érte fizetni!”

– mondta. A posztoló beszámolója szerint hirtelen zavarba is jött ettől az önzetlen emberi jószívűségtől.

“Sajnos ebben az egymás iránti közönyös, rohanó világban felkapja az ember a fejét, amikor egy ilyen nemes, önzetlen, jószívű emberi cselekedetet tapasztal”

– köszönte meg a gesztust a Hódpress szerint a látogató Ásós Gézának, akinek emberségből jelest is adott. K. Sándor azt is hozzátette, hogy a pörkölt pedig isteni finom volt!

Ásós Géza egyébként nem is olyan rég, júniusban Erdélybe ment segíteni, miután Parajdon ökológiai katasztrófa történt. Ivóvizet vitt a térségbe.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb