Mindenmás

Kevesebb lakást adtak át az év első felében, mint tavaly, az engedélyezett lakások száma viszont kiemelkedő Szegeden

A KSH adatai szerint az év első felében 5129 új lakás épült, 15 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12 830 volt, 43 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában. Szegeden több mint 550 lakást engedélyeztek.

A KSH közölte: az új lakóépületekben használatba vett lakások 48 százaléka családi házban, 41 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 7,1 százaléka lakóparkban található – írja az MTI.

A MEGYEI JOGÚ VÁROSOK KÖZÜL KIEMELKEDIK SZEGED

A megyei jogú városokban 3,3 százalékkal növekedett az engedélyezett lakások száma. A kisebb településeken azonban csökkent a kiadott lakásépítési engedélyek száma: a nem megyei jogú városokban 17, a községekben pedig 6,1 százalékkal. A megyei jogú városok közül kiemelkedik Szeged, több mint 550 engedélyezett lakással, és bő 200 lakást engedélyeztek Székesfehérváron, Debrecenben, Nyíregyházán és Pécsen is. Budapesten kívül még Közép-Dunántúl és Dél-Alföld régióban nőtt az építési engedélyek száma, 22, illetve 122 százalékkal. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb