Közel 500 darab egzotikus tollas lepi el szerdától Szegedet: jön az 57. Díszmadár Kiállítás a Délterületi Díszmadártenyésztők Egyesületének szervezésében

A tavalyi évben is óriási sikert aratott a szegedi madárkedvelők körében, idén pedig immáron 57. alkalommal kerül megrendezésre a Díszmadár Kiállítás Szegeden, ezúttal új helyszínen, de ugyanúgy a 60 éves múltra visszatekintő Délterületi Díszmadártenyésztők Egyesületének szervezésében. A rendezvény kapcsán már több éves hagyomány, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnep környékén indul, nincs ez másképp idén sem: szerda délelőtt 10 órától egészen szombat kora délutánig megtekinthető lesz a több száz különleges, egzotikus tollas Szegeden, három szinten.
,,A madarak szeretete hosszú időre nyúlik vissza, már gyerekkoromban is tartottam madarakat, utána a munkám miatt sajnos nem tudtam, de nagyjából 15 éve kezdtem el újra madarászni” – mesélte Nyerges Zsolt, a Délterületi Díszmadártenyésztők Egyesületének elnöke, egyben az említett esemény egyik szervezője. Mint elmondta, a Díszmadár Kiállítás hátterében a keveset emlegetett, de annál nagyszerűbb, nagyjából 50 főt számláló közösség lelkiismeretes munkája áll. Hosszú ideig a Szegedi SzC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium adott otthont a kiállításnak, idén viszont a Horváth Mihály utca 9. szám alatt lehet majd megtekinteni a lélegzetelállító szárnyasokat, a volt tanposta épületében – ezt Mihálffy Béla országgyűlési képviselő nyitja majd meg szerda délelőtt.
NAGYTESTŰ MADARAKTÓL KEZDVE EGÉSZEN AZ ICIPICI SZÁRNYASOKIG
,,A legritkább, nagytestű madaraktól kezdve egészen a legapróbb, pici szárnyasokig mindenféle különleges tollas megtekinthető lesz a kiállításon” – mondta Nyerges Zsolt, aki hozzátette, hogy az eseményen közel 50 kiállító vesz részt, akik nem csak bemutatják a madarakat, hanem tanácsokkal és tippekkel is ellátják majd azokat, akik esetleg vásárolnának is – ugyanis a rendezvény végén erre is lesz lehetőség. Az elképesztően izgalmasnak ígérkező kiállítást szervező Délterületi Díszmadártenyésztők Egyesület kapcsán fontos kiemelni, hogy egy teljesen önfenntartó szervezetről van szó, ami a tagdíjakból, illetve a különböző kiállítások bevételéből tartja fent magát. Az egyesület tagjait illetően is üdítő a változatosság, mint ahogyan Zsolt ecsetelte, kimondottan büszkék arra, hogy a fiatal és az idősebb generáció is képviselteti magát a közösségükben, ugyanis van közel 80 éves madarász is a köreinkben, de közel egyharmaduk 20 év körüli, vagy alatti.
A TAVALYIHOZ KÉPEST KIBŐVÍTETT NYITVA TARTÁSSAL, DE UGYANOLYAN KORREKT JEGYÁRRAL VÁRNAK
Az egyébként természetvédelemmel is foglalkozó Délterületi Díszmadártenyésztők Egyesülete tehát immáron 57. alkalommal hívja életre a rendezvényt, ahol 44 kiállító fog bemutatni több, mint 100 fajta különböző madarat – így közel 500 darab különleges, egzotikus, különböző színű szárnyast lehet majd megtekinteni négy napon keresztül Szegeden, a Horváth Mihály utcában. A szerdán startoló rendezvény a tökéletes családi program lehet akár augusztus 20-án, vagy bármelyik másik nap egészen szombatig, de nem csak a csodálatos madarak miatt: ,,A madarak mellett lesz játszósarok, különböző ügyességi feladatok, kvíz és állatsimogató is a gyerekeknek” – mondta Nyerges Zsolt.
Bónuszpont a rendezvény kapcsán az, hogy a tavalyi évhez képest egy alaposan kibővített nyitva tartással várnak majd, valamint a jegyárak is legalább olyan korrektek, mint 2024-ben:
- augusztus 20., szerda: 10:00-19:30
- augusztus 21., csütörtök: 09:00-18:00
- augusztus 22., péntek: 09:00-18:00
- augusztus 23., szombat: 09:00-16:00
A belépődíjak szokatlanul korrektek, 6 év alatt ingyenes a behopp, a felnőtt jegy 2000 Ft, a diák 1600, de létezik családi belépő is (2 felnőtt, 2 gyermek), ez mindössze 5000 Ft.

A sorban 57. szegedi Díszmadár Kiállítás augusztus 20-tól a Horváth Mihály utca 9-ben vár, a volt tanposta épületében, a rendezvényről minden további infót IDE KATTINTVA, a hivatalos eseményben találsz!



