Gengszterélet, Makón: késsel fenyegetőzött, betört, kerékpárokat lopott és egy kiállításról egy veterán motort is eltolt a férfi – összesen 8 rendbeli bűncselekmény elkövetésével vádolják
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki pár hónap leforgása alatt sorozatban követett el bűncselekményeket Makón – tudtuk meg az ügyészségtől.
Kiemelték, hogy a vádirat szerint a vádlott 2023. júniusa és szeptembere között sorra szegte meg a törvényt:
- egy ismerősét életveszélyesen, késsel a kezében fenyegetett meg, aki őt egy ásó segítségével kergette el a házától,
- egy másik ismerőséhez rendszeresen, kéretlenül odajárt aludni, több esetben a lakásába betörve és őt életveszélyesen fenyegetve,
- majd a férfi ugyanezen év szeptemberében városszerte három kerékpárt is ellopott,
- valamint egy kiállításról egy veterán motort is eltolt, azért, hogy azt később használja.
Mindezeken túl a vádlott egy idős sértett házába is besurrant. A folyósóról nyíló kamrából zsákokban ruhákat adogatott ki ismeretlen társának. A sértett tetten érte és távozásra szólította fel. A vádlott ekkor olyan alpárian és súlyosan megfenyegette a kora és megbetegedései miatt a védekezésre korlátozottan képes nőt, hogy nem mert tovább ellenkezni. Az elkövető csak a kamra kiürítése után távozott.
8 RENDBELI BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETÉSÉVEL VÁDOLJÁK
A Makói Járási Ügyészség a vádlottat, mint többszörös és különös visszaesőt, zaklatással, magánlaksértéssel, lopással, jármű önkényes elvételével valamint rablással – összesen 8 rendbeli bűncselekmény elkövetésével – vádolja. Vele szemben az ügyészség bűnösségének beismerése esetére vádiratában 10 év fegyház kiszabását indítványozta. A vádemeléskor más ügyben kiszabott, jogerős szabadságvesztését töltő férfi bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.





