Magyar bravúr Szentesen: a világon elsőként végeztek szürkehályog-műtétet egy parlagi sason
Megvakult sast műtöttek meg a múlt héten Szentesen. A világon elsőként operáltak így ragadozó madarat. A műtét után a sas azonnal magához tért, fegyelmezetten viselkedett, és azóta sem mutatta jelét, hogy nyugtalankodna a szeme világa miatt.
Mint kiderült, a madarat három éve vitték be a Hortobágyi Madárpark-Madárkórház Alapítványhoz, miután egy balesetben nemcsak a szárnya sérült meg, de a szeme világát is elveszítette. Sasszeme helyén a sárgás folton át nagyjából úgy láthatott, mint az előrehaladott szürke hályoggal küzdő emberek, csak fényt és sötétet.
SPECIALISTA VETTE KEZELÉSBE
A múlt héten szemspecialista vette kezelésbe az állatot, és olyan beavatkozáson esett át, amit parlagi sason még sosem végeztek, az egész világon is egyedülálló volt ez a műtét. A vak sas műanyag szemlencsét kapott, épp ahogyan az embereknek szoktak beültetni hasonló szerkezetet. Hogy mennyire lát vele, az majd csak egy-két hét múlva derül ki, mert most összevarrták a szemhéját, hogy ne fertőződjön, hadd gyógyuljanak a szövetek. Most ez a varrás helyettesíti a műanyag gallért, amit a frissen operált kutyákra szoktak tenni, hogy ne piszkálják a műtéti sebet.
BIZTOSAN ELPUSZTULT VOLNA A TERMÉSZETBEN
Déri János, a madárkórház vezetője avatta be a Blikket a beavatkozás körülményeibe.
“A természetben így vakon biztosan elpusztult volna, hiszen tájékozódni sem képes, nemhogy vadászni. Nálunk, zárt térben elboldogul, egy kórteremben éli az életét egy másik röpképtelen rétisas társaságában. Az elé tett eleséget megtalálja ugyan, de szerettünk volna adni neki egy esélyt a szabad életre. Elég fiatal madár, még csak 3 éves”
– mondta a doktor. Nem ő operálta az állatot, hanem Dobos András szemész specialista, Szentesen. Déri csak elaltatta a madarat, miután odaértek és bevitték a műtőbe. Bonyolult beavatkozással, nagyon finom mozdulatokkal illesztették a műanyag lencsét a tönkrement szövet helyére. A műtét után a sas azonnal magához tért, fegyelmezetten viselkedett és azóta sem mutatta jelét, hogy nyugtalankodna a szeme világa miatt.



