Már a 6 millió forintnyi adományt is átlépte a Két Lábon vagy Két Keréken – összeszedtünk mindent, amit tudnod kell Szeged egyik legnagyobb jótékonysági rendezvényéről

Ugyan a futás még el sem kezdődött, már most 4.500.000 Ft-ot gyűjtöttek a hatalmas szívű szegediek a Gyermekklinika számára – írtuk meg tegnap, de a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk azt, hogy egy nappal később már arról számolhatunk be, hogy a 6 millió forintot (!) is átlépte az a bizonyos számláló. Most azonban pontosan ez a helyzet, a város egyik legnépszerűbb jótékonysági eseménye, a Két Lábon vagy Két Keréken a Szegedi Gyermekklinikáért még továbbra sem kezdődött el – de több helyi vállalkozásnak és magánszemélynek hála – 6.200.000 Ft már biztosan összejött. Már két nap sincs hátra az eseményig, mi pedig összeszedtünk mindent, amit tudnod kell.
Az idei évben már nyolcadik alkalommal rendezik meg a város egyik legnagyobb és legsokoldalúbb jótékonysági rendezvényét, amely kapcsán a két legfontosabb dolog, hogy
- a bevételt (idén is), teljes egészében a Szegedi Gyermekklinikának adják a szervezők,
- az esemény pontos időpontja és a kiindulási helyszíne idén is a Lapos Beach lesz – start szeptember 6-án, délelőtt 10 órakor
Természetesen ezúttal sem csak a futás az egyetlen opció, akinek szimpatikusabb a bringázás vagy a sétálás, az választhat az utóbbi két lehetőség közül is. A távok így fognak kinézni:
- séta: 2,5 km
- futás: 8 és 12 km
- bringa: 26,5 km
Időközben az is eldőlt, hogy a különböző távok pontos útvonalai hogyan fognak kinézni, íme:
FUTÓ ÚTVONALAK:
- 8 km:
Lapos Beach –ártéri erdő –töltés – gátőrház – Sulyom út – Lövölde út – Füvészkert – Kertész utca – Kendergyári út – Zsil utca – Szőregi út (szervízút, gyalogút) – Temesvári krt. (járda) – Székely sor (járda) – Torontál tér – Lapos Beach
- 12 km:
Lapos Beach –ártéri erdő –töltés – Sulyom út – Lövölde út – Füvészkert sor – Kertész utca – Kendergyári út – Zsil utca – Szőregi út (szervízút) – Temesvári krt.(járda) – Székely sor (járda) – Torontál tér – Lapos Beach
BRINGA ÚTVONAL:
Lapos Beach – Alsó-kikötő sor – Tisza töltés – Malom út – jobbra földút, a Mélypont felé – Mélypont – Tiszasziget, Kossuth utca – Tiszasziget, Május 1. utca – Tiszasziget, Móra Ferenc utca – Tiszasziget, Kossuth utca – Újszentiván – Szőreg, Szerb utca – Makai út – Szőregi út – Csanádi utca – Vedres utca – Torontál tér – Lapos Beach
KRESZ szabályai szerint illetve a kerékpárúton zajlik.
BABAKOCSIS SÉTAÚTVONAL:
Lapos Beach – Torontál tér – Erzsébet ligetben jobbra, a futópálya melletti úton körbe (1 kör vagy 2 kör) majd vissza a Torontál téren keresztül a Lapos Beach-rE

A nevezés elindult, van egyéni (2000 Ft) és családi jegy (2500 Ft) is, ennek díját a Két Lábon vagy Két Keréken a Városért Sportegyesület számlaszámára (11735005-26058632) kell elutalni, majd a közleménybe a résztvevő nevét, vagy neveit, illetve a választott távot (futás, séta, kerékpár) beírni!
GYERMEKPROGRAMOK IS LESZNEK A LAPOS BEACH-EN
A kiindulási helyszínen, vagyis a Lapos Beach-en egyébként lesznek gyermekprogramok, így akkor sincs probléma, ha nem tudsz indulni valamelyik távon, és csak megvárnád amíg valamelyik családtagod, vagy ismerősöd teljesíti azt. A nyeremény az idei évben sem marad el, a Lendület Kerékpárüzlet jóvoltából egy csúcsszuper biciklit lehet majd megnyerni az esemény végén, de emellett is több értékes ajándékot sorsolnak majd ki a szervezők. Minden további infót a hivatalos eseményben, IDE KATTINTVA találsz, de Jakab Gusztáv szervező el is mondja a részleteket az alábbi short videóban:



