Szegedi ArcokVideo365

Elviszünk egy körre, a Tempó Taxival: csodálatos évadot zárt az idei Szegedi Szabadtéri Játékok, Barnák László főigazgatóval értékeltük a Dóm téren látottakat

Újabb fantasztikus évadot zárt a Szegedi Szabadtéri Játékok, több tízezren vettek részt ezúttal is az ország egyik legikonikusabb szabadtéri kulturális rendezvényén: eseménydús bő két hónap van a hátunk mögött, de rengetegen dolgoznak azért, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok évről-évre ilyen profi módon valósuljon meg. Ennek megfelelően rengeteg előzetes szervezést igényel, nem csoda, hogy – mint Barnák Lászlótól megtudtuk – már most egy kész tervvel várják a következő évadot. Folytatódik az Elviszlek egy körre a Tempó Taxival sorozatunk, a soron következő epizódban Barnák Lászlóval, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatójával értékeltük ki a Dóm téren látottakat.

Véget ért az idén már 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok, mi pedig azonnal Tempó Taxiba huppantunk, a vendégünk ezúttal nem is lehetett más, mint Barnák László, a Dóm téri óriásprodukció főigazgatója. Vele együtt értékeltük ki azt, amit az idei évben a Szabadtéri két helyszínén látni lehetett, a Rebeccatól kezdve, A 3 testőrön át egészen az Ezeregy Éjszakáig.

,,Szerintem minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez a top Magyarországon. Minden felkért előadó nagyon nagy örömmel vállalja ezt, ha kell, még másfajta munkálatokról is lemondanak ezért.”

mondta a produkció főigazgatója arról, hogy mekkora presztízs és szakmai elismerés egy-egy színésznek a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán szerepelni. Az idei siker után a következő évadban egyfajta jubileum jön – október elején a tervek szerint már a 2026-os, immáron 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri programja is nyilvános lesz, amivel kapcsolatban már most biztos, hogy lesznek visszatérő színdarabok – biztosított bennünket Barnák László. Mondhatni magasan van az a bizonyos léc, ugyanis mint elmondta nekünk, a Szabadtéri idén 33 produkcióval több, mint 80 ezer embert vonzott. Azt, hogy a szóban forgó eseményt milyen magas polcra kell helyezni országos szinten, jól mutatja az is, hogy két éven belül már másodjára érdemelte ki a Superbrands díjat. Minden további infó az idei Szegedi Szabadtéri Játékokkal kapcsolatban már a vele készül videós interjúnkban:

Ha pedig megbízható, Szeged útjain sokat tapasztalt sofőrökre bíznád magad útjaid során, hívd a Tempó Taxit az alábbi elérhetőségen:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb