Felismeri valaki? Lopás miatt keresnek egy férfit a szegedi rendőrök

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy pénztárcából 270 ezer forintot lopott. A Szegedi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.
KAMERA RÖGZÍTETTE AZ ESETET
A feljelentés szerint az elkövető 2025. május 31-én napközben Szegeden, a Teréz utcában található egyik házba besurrant és elvitt egy férfi pénztárcájából 270 ezer forintot, valamint néhány dohányterméket is. Az esetről kamerafelvétel készült.
MINDEN INFORMÁCIÓ NAGY SEGÍTSÉG
A rendőrök kérik, hogy aki a borítóképen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Moszkvai krt. 12-18). Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es segélyhívó telefonszámon.
Mint korábbi cikkünkből is kiderül, fontos a nyomozások segítése, mert akár ennél súlyosabb bűntettekre is fény derülhet:



