Az Otthon Start Program az ingatlanpiac mellett a lakáshitelezést is fellendítheti
Szeptemberben elindult az Otthon Start Program, vagyis a 3 százalékos hitelként is elhíresült új kormányzati hitelprogram, amit már a szegediek is igénybe vehetnek lakásvásárlásnál. A Független Pénzügyi Közvetítők Szövetsége szerint a program az ingatlanpiac mellett a lakáshitelezést is fellendítheti, így az éves szinten mintegy 1600 milliárd forintra becsült kihelyezési volumen 250 milliárd forinttal gyarapodhat.
Az összesítés szerint a folyamatot segíthetné a hitelezés felgyorsítása, a nemzetközi tapasztalatok hasznosításával a lakáshitelezések ügymenete néhány napra rövidülne – írja az MTI. Magyarországon ehhez ma akár 70 órányi közvetítői munka és legalább 7 nap banki átfutás kell. A túlszabályozottság miatt a dokumentáció is a többszöröse annak, mint ami másutt szükséges, miközben a közvetítői jutalékok itt a legalacsonyabbak az EU-n belül, ráadásul egy másik tagállam se maximálja a díjazást.
A LAKOSSÁGI BIZALMATLANSÁG IS GÁTOLJA A HITELEZÉST
A közleményben kiemelték, hogy a lakossági bizalmatlanság szintén gátolja a hitelezést, amit tévedésből sokan adósrabszolgaságnak gondolnak. Szélesebb körű felvilágosítás, korszerűbb szabályozás, valamint a digitális azonosítás jogi kereteinek finomhangolása nélkül nehéz lesz változtatni, jóllehet a kihelyezett hitelállomány uniós sorrendjében Magyarország ma még az utolsók egyike – tették hozzá.



