Mindenmás

“Az elmúlt 14 év minden percéért érdemes volt belevágni ebbe a kalandba” – több mint egy évtized után bezár Szeged egyik közkedvelt helye a belvárosban

“Szomorú, de hálával teli szívvel osztjuk meg veletek azt a hírt, hogy hosszú mérlegelés után 14 év után bezár a Palacsintázónk” – így búcsúzott vasárnap a közösségi oldalán a szegedi Óriáspalacsintázó.

Az Eötvös utcában működő egység kiemelte, hogy

“ez az időszak rengeteg mosolyt, finom falatot baráti beszélgetést és szép emléket adott nekünk, és reméljük nektek is! Hálásak vagyunk mindenkinek, aki betért hozzánk akár csak egyszer is, de különösen azoknak, akik visszajáró vendégként a mindennapjaink részévé váltak! Nélkületek nem tartott volna ilyen sokáig ez a közös utazás. Búcsúzni sosem könnyű, de úgy hisszük, hogy az elmúlt 14 év minden percéért érdemes volt belevágni ebbe a kalandba. A sok nevetés, a közös ünnepek, és a palacsintaillat örökre velünk marad! Köszönjük hogy velünk voltatok”

– írták. A kommentek alapján az is kiderült, hogy egy búcsúpalacsintára sem lehet már betérni a vendéglátóegységbe, ugyanis már a múlt héten sem voltak nyitva, igaz, akkor még úgy volt, hogy szabadság miatt kellett nélkülöznünk az Óriáspalacsintázót Szegden.

Nemrég írtuk meg, hogy az Agárúr, a Kölcsey utcai Villeroy & Boch, az Elizabeth Art, és a Tápai utcai Spar után újabb üzlet kénytelen lehúzni a rolót. Sajnos végleg bezár a La Femme ruhabolt is a Kígyó utcában. Erről itt írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb