Hit, művészet, tudomány – szegedi születésű, de világszerte ismert művészettörténészről nyílik kiállítás városunkban, akit még a Vatikán is kitüntetett
Hit, művészet, tudomány címmel nyílik kiállítás Dávid Katalin 2023-ban, százéves korában elhunyt művészettörténészről csütörtökön Szegeden, a Gál Ferenc Egyetemen, az Ars Sacra Fesztivál programjának részeként – tájékoztatott a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális Munkacsoportja.
A közlemény szerint a szentesi Koszta József Múzeum Alapítvány gondozásában létrejött, Szegeden a Klebelsberg-emlékévhez kapcsolódva megrendezett tárlat huszonkét tablója a szegedi születésű, de világszerte ismert művészettörténész, Széchenyi-nagydíjas akadémikus életét és munkásságát kíséri végig.
EGYETEMISTAKÉNT RÉSZT VETT AZ ANGELO ROTTA NUNCIUS ÁLTAL SZERVEZETT ZSIDÓMENTŐ AKCIÓKBAN
Dávid Katalin szülei a kolozsvári egyetem átköltözésével kerültek 1921-ben a Tisza-parti városba, a tízgyermekes család harmadik gyermekeként már Szegeden született 1923-ban. Az otthonról hozott intellektusra, a katolikus, polgári neveltetésre épültek alap-, középfokú, majd felsőfokú tanulmányai. Az egyetemi professzoraitól – köztük Sík Sándortól és Bálint Sándortól – kapott szellemi iránymutatás meghatározta egész pályáját. A kiállítás anyaga kiemeli Dávid Katalin életének azokat az állomásait, amelyek elkötelezett humanizmusáról, hit- és értékvállalásáról tanúskodnak. Hangsúlyt kap például, hogy a második világháború végén, egyetemistaként életét kockáztatva vett részt Budapesten az Angelo Rotta nuncius által szervezett zsidómentő akciókban.
ELSŐ MAGYARKÉNT KAPTA MEG A VATIKÁN VILÁGI SZEMÉLYEKNEK ADOMÁNYOZHATÓ LEGMAGASABB KITÜNTETÉST
A művészettörténészi munkáját ismertető kiállításrész kiemelten szól a többi közt a Vincent van Gogh, Marc Chagall és Henry Moore művészetét bemutató köteteiről, amelyek nemzetközi visszhangot váltottak ki. A kiállítás ismerteti azt a teljesítményt is, amelyet a vallásellenesség időszakában az egyházi és felekezeti múzeumok, gyűjtemények értékeinek megóvása érdekében a művészettörténész felmutatott. Érdemeit a szentszék is elismerésre méltónak találta:
1993-ban első magyarként kapta meg a Vatikán világi személyeknek adományozható legmagasabb kitüntetését, a Pro Ecclesia et Pontifice pápai aranykeresztet, nyolcvanadik születésnapján pedig II. János Pál pápa saját kezűleg aláírt oklevéllel köszöntötte és audienciáján fogadta.
Az MMA egyik alapító tagja volt, az alkotmányos köztestület 2013-ban életműdíjjal tüntette ki. A tablósorozat dokumentumokkal, különleges és ritkán látható fotókkal, érdekes információkat tartalmazó rövid leírásokkal teszi a nagyközönség számára is érthetővé, mi az, amit a hazai művészet- és egyháztörténet Dávid Katalinnak köszönhet – írja az MTI.



