Kikapcs

Köztéri alkotásairól ismert hazai művész munkáiból nyílik kiállítás a Reök-palotában

Idősebb Pál Mihály szobrászművész alkotásaiból nyílik Mozgássá váló mozdulatlanság címmel emlékkiállítás szeptember 26-án a szegedi Reök-palotában – tájékoztatott Kertész Lilla, a kulturális intézmény sajtóreferense.

A közlemény szerint márciusban a tavaly év végén elhunyt szegedi alkotó, Kalmár Márton szobrait mutatták be a szecessziós palotában; szeptember végén pedig egy újabb, köztéri alkotásairól ismert hazai művész, idősebb Pál Mihály munkái láthatók majd az összművészeti központban.

ELŐSZÖR LESZ KIÁLLÍTÁS A MŰVÉSZ ALKOTÁSAIBÓL SZEGEDEN

1911-ben született és 1971-ben hunyt el a huszadik század derekán aktív művész, akit tevékenységének jelentős része Budapesthez, Gyömrőhöz kötött – Szegeden először rendeznek kiállítást alkotásaiból. A Mozgássá váló mozdulatlanság című emléktárlatot november közepéig tekinthetnek majd meg az érdeklődők.

Pál Mihály életművében a szobrászat sokféle arca mutatkozik meg: a köztéri emlékmű-szobrászat, síremlékek és szakrális épületdekorációk, plakettek, domborművek, valamint kisplasztikai alkotások.

Az édesapja révén kőfaragói háttérrel rendelkező, a faragást családjában elsőként alkotóművészi rangra emelő mester a márvány, mészkő, terrakotta mellett a bronz, a gipsz és a változatos faanyagok médiumát is éppolyan értő kézzel formálta. Munkássága egyedülálló, és a hazai szobrászművészet története szempontjából megkerülhetetlen: megrendelésre készült köztéri alkotásai magas színvonalon tükrözik a korszak realista esztétikáját, míg saját művészi indíttatásából megformázott munkái jelentős, a kialakuló magyar absztrakt szobrászat irányába mutató plasztikák.

SZOBRÁSZRAJZAIT IS LÁTHATJUK

Az emberábrázolásból indulnak ki ezen szobrok is, ám annak korlátain és a reálisan bemutatott emberi testforma keretein túlmutatva, elsősorban plasztikai és térproblémákkal foglalkozik, a szobor szerkezetét, a tömegek egyensúlyát, a különböző nézeteket boncolgatja bennük az alkotó. Hasonló esztétikai törekvés jelenik meg önálló műalkotásként is izgalmas, egyes szobrokhoz tussal, ceruzával vagy krétával készített szobrászrajzain is, és a vélhetően eleve autonóm grafikai alkotásként született rajzain egyaránt.

65 ALKOTÁSÁT ÁLLÍTJÁK KI

A Reök-palotába mintegy 65 alkotása, valamint nagyméretű köztéri szobrainak fotóreprodukciói érkeznek szeptember végére, amelyeken keresztül a tárlat igyekszik minél teljesebb képet felvázolni az aktivitásához, jelentőségéhez mérten kevés figyelmet kapott, későn elismert szobrászművész munkásságáról. Láthatóak lesznek majd a Pál család tulajdonában lévő és közgyűjteményi alkotások is, köztük a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria jóvoltából érkező művek, szobrok, kisplasztikák is – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb