Kikapcs

Kiváló lehetőség közös mozgásra: sportnapot szervez a Szegedi Fekete István Általános Iskola

Az Európai Diáksport Naphoz kapcsolódó sportnapot szervez szeptember 27-én, szombaton a Szeged-Kecskés-telepen található Szegedi Fekete István Általános Iskola a vonzáskörzetébe tartozó szentmihályi, Klebelsberg-telepi és gyálaréti családok számára. A reggel 9 órakor kezdődő esemény célja a közös mozgás, a sport népszerűsítése, valamint az iskola megismertetése a környező településrészek családjaival.

Az intézmény a szerkesztőségünkhöz küldött közleményben kiemelte, hogy a KÖZÖD-NAP – közösségi összefogás délelőttől délutánig – programját a Szegedi Fekete István Általános Iskola, a Kecskési Művelődési Ház, a négy településrész óvodái és a Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési közösen szervezi.

A PROGRAM ELSŐ RÉSZEKÉNT AZ ISKOLÁHOZ KELL ELJUTNI

Mint megtudtuk, a szombati program első részeként az iskolához kell eljutni a három start helyszín valamelyikéről:

  • a Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Háztól
  • a Szegedi ÓVI Klebelsberg-telepi Óvodája elől
  • a Szeged-Kecskéstelep, Cseh Imre tér 10. játszótérről

Választás szerint gyalog, futva vagy kerékpáron kell eljutni a kecskési iskolához, az útvonal minden esetben biztonságos: védett bicikliút, járda vagy a töltés ösvénye. A közlekedési csomópontokon a polgárőrség segíti a biztonságos áthaladást. Fontos, hogy az esemény nem verseny, hanem a közös mozgás, a szabad levegőn való sportolás a cél. Az intézmény szeretné megmutatni azt is, hogy a kecskéstelepi iskola milyen könnyen és gyorsan elérhető a töltésen kívül élő családok számára – emelte ki az intézmény.

A VENDÉGEK IS BEKAPCSOLÓDHATNAK A PROGRAMOKBA

Az iskolában a vendégek is bekapcsolódhatnak a különböző tevékenységekbe:

  •  tájfutás
  • focibajnokság
  • távolugró verseny
  • a Nem Adom Fel Alapítvány érzékenyítő játékai: vakfoci, vak
    darts, boccia
  • iskolaorvos és védőnői szűrések, tanácsadás
  • iskolapszichológusi konzultáció
  • iskola-bemutatás a „pincétől a padlásig”
  • „észpörgető” fejlesztő játékok
  • ügyességi akadálypálya kerékpárral

A délutáni programok alatt büfé is rendelkezésre áll a családi ebéd lebonyolításához. A szülők palacsintával járulnak hozzá a fantasztikus hangulathoz.

A JÓ KAPCSOLATOK ÁPOLÁSA IS A CÉL

Az intézmény kiemelte, hogy a környék óvodáival való több éves kapcsolatot is erősíteni szeretnék azzal, hogy nyitott kapukkal várja az óvodás gyermeket nevelő családokat is. A gyermek számára megfelelő iskola megtalálása minden évben fejtörést okoz a családoknak, az ilyen programokon valódi tapasztalatot tudnak szerezni a szülők egy iskoláról, annak felszereltségéről, hétköznapi működéséről, munkatársairól. Az intézmény célja az iskola vonzáskörzetének közösségi összefogása, valamint, hogy az iskola több legyen, mint csak iskola, és miként régen, ma is úgy gondoljanak rá, mint egy olyan helyre, ahol a kultúra, a nevelés, az oktatás, a szórakozás mind rendelkezésre áll a családok számára.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb